|
|
|
|
A NATO-csúcs résztvevői - Bush-javaslatok (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. május 29. hétfő (MTI-tud) - A NATO-csúcs résztvevői hétfőn elvben - mint azt a nyugatnémet szóvivő közölte - elfogadták a délelőtti ülésen előterjesztett Bush-javaslatokat, bár a két másik atomhatalom, Franciaország és Anglia bizonyos fenntartásokat hangoztatott. A szövetség feladata lesz, hogy a javaslatokat konkretizálja, mint egy amerikai tisztviselő fogalmazott, ,,húst rakjon a csontokra,, és a bécsi megbeszéléseken hivatalos formában előterjessze.
Az amerikai indítvány Thatcher brit miniszterelnök értékelése szerint ,,megváltoztatta a NATO-csúcs menetét,, - háttérbe szorította a rakétavitát és több kommentátor véleménye szerint visszahódítja a kezdeményezést a nyugati szövetség számára a leszerelés terén. A felszólalók sorra üdvözölték az amerikai kezdeményezést, köztük igen melegen szólt róla Kohl kancellár is. A bonni kormányfő beszédében a keleti változásokat méltatva külön kitért a magyarországi és lengyelországi fejleményekre, kiemelve: a kommunista pártok arra készülnek, hogy lemondjanak az egyedüli igazság hirdetőjének monopolhelyzetéről és a hatalom megosztását tervezik, a vasfüggöny pedig fokozatosan felszakad Magyarországon. A kancellár ehhez hozzáfűzte: ezt látva feltámad a remény, hogy egy napon a berlini fal is eltűnik. Mitterrand elnök annak fontosságát hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni Bonn meggondolásaira. Azt mondotta, hogy egy ideális Európában talán nem lenne szükség atomfegyverekre, de egy ilyen Európa egyelőre csak álom. Miután a rakétákkal kapcsolatos nézeteltérés áttekintését egy munkacsoportra bízták, az egész nyugati fegyverkezési és leszerelési politikát körvonalazó úgynevezett globális koncepció végleges formába öntését a külügyminiszterek feladatává tették az állam- és kormányfők. Baker amerikai külügyminiszter tervezett sajtóértekezletére ezért az esti órákig nem került sor az amerikai sajtóközpontban. (folyt.)
1989. május 29., hétfő 21:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|