|
|
|
|
Németh Miklós prágai látogatása - csehszlovák sajtó (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. május 26. péntek (MTI-TUD) - A csehszlovák sajtóban eddig nem jelent meg érdemi kommentár Németh Miklós prágai munkalátogatásáról. A központi lapok pénteken csupán a csehszlovák hírszolgálati iroda beszámolóját közölték a magyar miniszterelnöknek hazatérte után tett nyilatkozatáról, részletesen ismertetve annak lényeges pontjait.
Beszámoltak arról, hogy Németh Miklós szerint az együttműködési készség és a közös felelősség jellemezte a vendéglátójával folytatott tárgyalásait s hogy a nagymarosi munkálatok felfüggesztéséről hozott döntést a csehszlovák fél megfontoltan és megértéssel fogadta. Annak ellenére, hogy Csehszlovákiának továbbra is a vízlépcső teljes befejezése az érdeke, Németh Miklós szerint Adamec kifejezte a készséget, hogy néhány problémát ismételten együtt és objektíven vizsgáljanak meg. A magyar kormányfő a CTK budapesti jelentése szerint azt is elmondotta, ha a szakértői vizsgálat igazolja a kételyeket, a csehszlovák fél nem zárkózik el a szerződés módosításának a lehetősége elől sem. A csehszlovák napilapok pénteken kommentár nélkül számoltak be Németh Miklós ausztriai látogatásáról is. Bécsi sajtótájékoztatójából egyebek között azt emelték ki, hogy a nagymarosi vízlépcső építésének kockázatait ismét megvizsgálva a szakértői csoportoknak mindenekelőtt az ökológiai, tektonikai, gazdasági, biológiai és szeizmológiai szempontokat figyelembe véve június végéig kell elkészíteniük objektív jelentésüket. Idézték Vranitzky kancellár kijelentését is, miszerint Ausztria megérti a magyar döntést, de ragaszkodik az elektromos energia szállításáról Magyarországgal kötött szerződés betartásához és az érintett osztrák cégek kárának a megtérítéséhez, hangsúlyozva, tisztelni kell a szerződések betartásának az elvét. A Rudé Právo azt is megemlítette, hogy hétfőn és kedden a közvélemény tizenegy képviselője tárgyalt Bécsben a nagymarosi munkálatok felfüggesztéséről. (folyt.)
1989. május 26., péntek 10:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|