|
|
|
|
Gyulai szereposztás
|
1989. május 22., hétfő - Három ősbemutatót tervezett erre az évadra a Gyulai Várszínház. Megtörtént a szereposztás, megkezdődtek a próbák.
A program szerint június 30-tól négy este láthatja a közönség Száraz György A megközelíthetetlen című történelmi drámáját. A Robespierre emlékére, a francia forradalom 200. évfordulója alkalmából ősbemutatóként színre kerülő darab rendezője Mihályffy Imre, a főbb szerepekben pedig Szakácsi Sándor, Papp Éva, Szoboszlai Sándor, Tahi Tóth László és Kozák András játszik. Az előadást a televízió is vetíti. Tamási Áron Ördögölő Józsiás című művének színpadi változatát Sík Ferenc, a Gyulai Várszínház művészeti vezetője rendezi. Ugyancsak ősbemutató lesz. A július 14-től 17-ig a Körös-parti téglavárban látható dráma ősztől a budapesti Thália Színházban is színre kerül. Főbb szerepeit Szirtes Ádám, Szabó Gyula, Bicskei Tibor, Götz Anna és Fülöp Zsigmond alakítja. Az idei gyulai nyári évad harmadik ősbemutatóját augusztus 13-án tartják: Eörsi István Jolán és a férfiak című művét Balikó Tamás rendezi. Az új évadban a budapesti Játékszínben is látható Eörsi-darabban egyebek közt Balkai Géza, Vári Éva, Kiss Jenő és Horecsnyi László játszik. Az 1848-49-es gyulai honvédtiszt-emlékhely avatása alkalmából a várszínház felújítja az először 1974-ben játszott A nagyszerű halál című előadását. Száraz György e művét a Jókai Színház művészei, s néhány meghívott, köztük Agárdi Gábor, Raksányi Gellért, Rubold Ödön és Horkai János adják elő. Az augusztus 22-étől négy estén át Gyulán látható dráma rendezője Sík Ferenc. (MTI)
1989. május 21., vasárnap 18:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|