|
|
|
|
Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka (37. rész)
|
Balogh László (Pest m. 29. vk.), a Pest Megyei Tanács elnöke ------------- az alkotmányozási kérdések közül elsősorban azokkal foglalkozott, amelyek a tanácsokat érintik. Ugyanis - véleménye szerint - a tanácsok szolgálnak az állami élet alapjául, hiszen a legközelebb állnak az állampolgárokhoz. A tanácsok közvetlenül befolyásolják a demokrácia alakulását. Ezért az alkotmányozási munka során fokozottan kell rájuk figyelni, s pontosan rögzíteni jogaikat, a kötelességeiket, viszonyukat más állami szervekhez. A képviselő hangsúlyozta, hogy a tanácsok működésének továbbfejlesztésében az önkormányzat játszik kiemelkedő szerepet. Ehhez azonban meg kell teremteni a jogi feltételeket, biztosítani az önkormányzathoz nélkülözhetetlen önállóságot. Jelenleg ugyanis a túlszabályozottság jellemzi az államigazgatást. Számos olyan törvény, illetve rendelet van érvényben, amely sok tekintetben megköti a tanácsok kezét. A képviselő példaként említette, hogy a szociális ellátással kapcsolatos tanácsi munkára csaknem húsz jogszabály vonatkozik. Az idejétmúlt, felesleges rendeleteket tehát el kell törölni s a tanácsi önkormányzat kereteit új jogszabállyal meghatározni. Az önkormányzathoz azonban arra is szükség van, hogy a kormányzat biztosítsa ennek ,,létminimumát,,, azaz a jogi kereteken túl a működéshez szükséges anyagi feltételeket is. (folyt.köv.)
1989. március 8., szerda 19:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|