|
|
|
|
Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka (34. rész) Kárpáti András (Pest m. 22. vk.), a Pest Megyei Műanyagipari --------------
|
Vállalat igazgatóhelyettese hangsúlyozta: az új alaptörvény sarkalatos pontja a közösségi és az egyéni tulajdon egyenrangúságának, a tulajdon feletti szabad rendelkezésnek a rögzítése. Javasolta: a társadalmi tulajdon működőképessége érdekében válasszák el az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét. A képviselő szerint nem célszerű alkotmányban rögzíteni az eddigi éves és ötéves tervezési gyakorlatot, mert az a direkt irányításhoz kötődik. Célszerűbb lenne azt leszögezni alkotmányos alapelvként, hogy az Országgyűlés megtárgyalja és elfogadja a gazdaság működésének feltételeire vonatkozó, rövidebb és hosszabb távú elveket. A felszólaló nem tartotta hosszú távra szóló alkotmányos alapelvnek a verseny és a vállalkozás szabadságának említését, mert ez szerinte csak jelenlegi célokat tükröz. Indokoltabb lenne e jogokat úgy megközelíteni, hogy mindent lehet, amit a törvény nem tilt. Szólt arról is, hogy a köztársasági elnök szerepét és hatáskörét az Országgyűléshez és nem a végrehajtó hatalomhoz, a kormányhoz kell kötni. Ez a feltétele annak, hogy erős és felelős miniszterelnök, illetve kormány legyen, amely a Parlamentnek tartozik felelősséggel. Nem támogatta az elnök rendeletalkotási jogának rögzítését. Végül javasolta, hogy az Országgyűlés az alkotmányozás idejére hozzon létre egy szakértői testületet, amely csak a Parlamentnek felelősen segítené az alkotmányozási munkát. A bizottságnak kettős rendeltetése lenne, egyrészt függetlenítené az Országgyűlést a kormány kizárólagos szakmai illetékességétől, másrészt segítséget nyújtana a képviselőknek a szakmai kérdésekben való eligazodáshoz. (folyt.köv.)
1989. március 8., szerda 18:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|