|
|
|
|
Ülést tartott a gazdaságpolitikai albizottság (1. rész)
|
1989. március 1., szerda - Pozsgay Imrének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével szerdán ülést tartott az MSZMP KB által 1988-ban életre hívott, a társadalom és gazdaságpolitikai albizottsága a gazdaság elmúlt négy évtizedes fejlődését elemző munkabizottság. Célja és feladata, hogy átfogó módon, tudományos igényességgel értékelje múltunkat, jelen helyzetünket, tegyen javaslatokat a megújulás lehetőségeire. (A történelmi albizottság tanulmánya - mint ismeretes - már elkészült és a Társadalmi Szemle különszámában nyilvánosságra került.)
Az ülésen a gazdaságpolitikai albizottság összefoglaló értékelését Csáki Csaba, a KB tagja, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora terjesztette elő. A gazdasági helyzetelemzés egyebek között foglalkozik a magyarországi gazdasági rendszer válságával, a kiútkereséssel; felvázolja a gyorsított iparosításból következő károkat, elemzi a világgazdasági változásokra adott jó és rossz válaszok következményeit, szól a gazdasági és a politikai válság szoros kapcsolatáról, továbbá a szocializmus ideológiai zavarairól. Hogyan lehet kijutni a történelmi zsákutcából? A tanulmány ezzel kapcsolatban új gazdasági modellt vázol fel, amelynek a legfontosabb elemei: a vegyes tulajdonra épülő piacgazdaság, s az ehhez kapcsolódó szociális védőháló, a gazdaság demokratizálása és az új külgazdasági orientáció. Az anyag nagy figyelmet szentel a modernizáció és a felzárkózás kérdéskörének, s kitér a tulajdonreform szükségességére, továbbá a valóban versenyképes vállalati-, vállalkozási modell kialakítására és a szociálpolitikai összefüggésekre. Pozsgay Imre mindezekkel kapcsolatban hangsúlyozta: múltunkat nem megtagadva és a társadalmi kiegyezés lehetőségeit is mindenkor megkeresve és megtalálva kell készülni a jövőre. A mértéktartó, az elfogulatlan és a sokoldalú elemzés a záloga annak, hogy megőrizhessük a nemzet egységét, alkotóképességét és a holnapba vetett bizalmát. A tanulmány vitájában felszólaltak az albizottság jelen lévő tagjai: Berecz Frigyes, Dudla József, Köveskuti Lajos, a Központi Bizottság tagjai, valamint Radics Katalin, a Társadalmi Szemle főszerkesztője. (folyt.köv.)
1989. március 1., szerda 17:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|