|
|
|
|
Visszatér a tél Nyugat-Európában?
|
Bécs, Genf, Manchester, 1989. február 14. kedd (TASZSZ/AP) - Bár a naptár szerint már kifelé haladunk a télből, Európa számos országában az időjárás nem akar tudomást venni erről a változásról.
Ausztria nyugati részeire például - közel két hónapos késéssel - most érkezett meg a tél: Voralberg, Tirol és Salzburg környékén számos utat és vasútvonalat vastag hótakaró borít, s a váratlan hóesés számos hegyi települést elvágott a külvilágtól. A hegyi mentőszolgálat tájékoztatása szerint hétfőn négyszer is helikoptereket kellett küldeni a bajba került turisták kimentésére. Ezzel egyidőben - öt hét szünet után - Svájcban is beköszöntött a hóesés. Ezt főleg a téli üdülőkörzetek lakosai fogadták kitörő örömmel, hisz a kis alpesi országban legutóbb decemberben volt nagyobb havazás, s az ezt követő ,,rekordszárazság,, miatt a máskor sielők tömegeitől zsúfolt üdülők most szinte kongtak az ürességtől. A svájci hegyekben mindenesetre a hótakaró vastagsága ezer méteres magasságban még nem haladja meg a 15 centimétert. Míg Európa középső részén a hó, addig Nagy-Britanniában a viharos erősségű szél okoz gondot a közlekedésben. A Brit-szigetek északi részén hétfőn éjszaka fákat döntöttek ki és gépkocsikat borítottak fel a 159 kilométeres sebességet is elérő széllökések. Sok ház megrongálódott, de halálos áldozatokról nem érkeztek jelentések. +++
1989. február 14., kedd 10:07
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|