|
|
|
|
Vita vagy vagdalkozás?
|
A viták hónapjait éljük, ami önmagában is örvendetes, hiszen a viták felszínre hozzák a különböző nézeteket, és okkal remélhetjük, hogy a nézetek megismeréséből és ütköztetéséből végülis sikerül valamilyen megegyezésre jutni. Miután elszoktunk a nyilvános polémiától, az éles megfogalmazás meghökkentést vált ki. Így is lehet, így is szabad? Nemegyszer sértegetéssel, személyeskedéssel? Miért ne. Csak éppen azon érdemes elgondolkodni, hogy az ilyen csatározásoknak mi a haszna. A közéletben megjelenő valamennyi új szerveződés, érdekképviseleti vagy politikai szervezet, mozgalom célként fogalmazza meg, hogy a gazdasági-társadalmi kibontakozást szolgálja. Egyik sem kiván anarchiát, netán gazdasági-társadalmi katasztrófát. Józan ésszel aligha tételezhetjük fel, hogy bárkinek is érdeke lenne a "minél rosszabb, annál jobb" állapotba süllyedés. Az is nyilvánvaló, hogy a széthúzás, a különböző törekvések kategórikus elvetése semmire sem kínál megoldást. Ismerjük meg egymást, és keressük a kapcsolódási pontokat. Nem könnyü feladat. Részben a kölcsönös bizalmatlanság miatt. A bizalmatlanság forrása, hogy néhány alternatív szervezet, egyelőre kimunkált program nélkül, rendre az MSZMP szerepét kérdőjelezi meg, és nem egészen világos, hogy mit értenek a hatalom megosztásán, milyen felelősséget vállalnak példának okáért a gazdaság átalakításából. Megnyilvánulásaik központi kérdése: a többpártrendszer, jogállamiság, a Parlament szerepe, másszóval a politikai intézményrendszer gyökeres átalakítása. S persze a múlt bírálta. Miközben a párt ugyancsak meghirdette az intézményrendszer reformját, ennek jogi szavatolását immár több új törvény megalkotása és továbbiak előkészítése jelzi, formálódik az új Alkotmány, az Országgyűlés téli ülésszakán az igazságügyminiszter a párttörvény-tervezetének augusztusig történő kidolgozását ígérte. (Az MSZMP és az MDF képviselői között január 20-án rendezett kerekasztal beszélgetésen éppen az MDF részéről hangzott el, hogy az átalakítás már-már kapkodó, másszóval korántsem vádolható most a "hatalom" lassúsággal.) (folyt.)
1989. január 26., csütörtök 14:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Vita vagy vagdalkozás? 2.
|
Azt a fölismerést, mely szerint a gazdasági reform kiteljesedését gátolta az intézményrendszer megcsontosodása, illetve a kívánatosnál kisebb módosítása, gyakorlati lépések követték. A párt a múlt mélyreható, hiteles elemzését határozta el, mert el akar határolódni mindattól, ami hibásnak bizonyult. Maga a pártmozgalom is változóban van, ennek is ismertek a tényei. Azaz: számos kapcsolódási pont kínálkozni a politika színterén. A versenyhelyzet nyilvánvaló. De lehet-e csak a politikai pluralizmus érvényesüléséért, a társadalmi demokráciáért versengeni? Mozdul-e, változik-e csak ettől a gazdaság? Javulnak-e általa az életkörülmények? A múlt bármilyen alapos elemzése sem mentesít a múlt gazdasági következményeitől. Hosszan vitázhatunk a terhek megoszlásáról. Bizonyos, hogy a lakosság és az érdeképviseleti szervezetek az életszínvonal romlását tapasztalják, a terhek megosztásának mai gyakorlatát igazságtalannak érezvén. A gazdálkodó vállalatok jelentős része ugyancsak a terhek növekedését panaszolja, a költségvetés viszont mind szűkebb erőforrásokat birtokol. Az ellentmondás, a feszültség aligha tagadható. De van-e feloldására mód? A kormányzat kinyilvánította következetességét. Bármilyen jogosak is a követelések, engedékenységre, meghátrálásra nincs lehetősége. "A kormánynak nincs hová hátrálnia" - mondta a miniszterelnök. Csak a termeléstől, a hatékonyságtól remélhetünk pótlólagos forrásokat. Vitáinkban mintha erről kevesebb szó esne. Félő, hogy az eszmecserék illúziót táplálnak, a gazdasági bajok orvoslására arra alkalmatlan terápiát hirdetve. A jogos követelések puszta ismételgetése - a gazdasági realitások figyelmen kívül hagyásával - patthelyzetet teremt. Végül is hitelüket vesztik a követelések képviselői, és gyakorlati támogatás nélkül marad a gazdasági kibontakozás is. Marad a parttalan vita, vagdalkozással tarkítva, ami lehet roppant izgalmas, persze, de jutunk-e előbbre általa? (MTI-Press) ág/pé M. D.
1989. január 26., csütörtök 14:45
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|