|
|
|
|
Kié a Magyar Televízió? - a TV pártbizottságának nyilatkozata
|
1989. február 20., hétfő - Kié a Magyar Televízió? címmel nyilatkozatot juttatott el hétfőn az MTI-hez a televízió MSZMP-bizottsága, válaszként a független szervezeteknek arra a nyilatkozatára, amely szerint március 15-én jelképesen lefoglalják a Magyar Televíziót.
Nyilatkozatában leszögezi: a Magyar Televízió a nemzet intézménye, felügyeletét pedig - a korábbi közvetlen pártirányítás helyett - az Országgyűlésnek felelősséggel tartozó kormánynak kell ellátnia. Így foglaltak állást az MSZMP-nek a televízióban dolgozó tagjai a tavaly novemberben megtartott küldöttértekezletükön. Értelmezésük szerint a ,,nemzeti televíziózás,, kifejezi a nemzeti érdekeket és megteremti a progresszió és a reform igényeihez kapcsolódó nyilvánosságot. Ezt a funkcióját pedig - sok más jellemző vonás mellett - akkor töltheti be, ha a sajtószabadság szellemében és a valóságos szerepüknek megfelelően jelennek meg a képernyőn a társadalom eseményei, az azok mögött álló csoportok, szervezetek. A Magyar Televízió MSZMP-bizottsága hangsúlyozza: nem tudja, hogy a társadalom mikor hatalmazta fel az úgynevezett független szervezeteket e nemzeti intézmény lefoglalására. Viszont e felhatalmazás hiányában sem zárkózik el a tényleges helyzet közös deklarálásától. Ez a testület tisztában van azzal, hogy az elmúlt években - a hatalmi szempontokat figyelembe véve, a közvetlen pártirányítás hatására - az MTV szelektív tudósításokat adott március 15-e megünneplőiről. ,,Legyen az idei közvetítés - benne akár a jelképes, közös lefoglalás is - bizonyítéka, hogy a tisztességes politikai szándékok és cselekvések előtt nincs elzárva a Magyar Televízió,, - fejeződik be a nyilatkozat. (MTI)
1989. február 20., hétfő 19:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|