|
|
|
|
A Hazafias Népfront Országos Elnökségének ülése (1. rész)
|
1989. február 17., péntek - A Hazafias Népfront elviekben egyetért az Új Márciusi Frontnak egy nemzeti bizottság létrehozására vonatkozó gondolatával, hozzátéve, hogy a javaslat nem kellően kidolgozott. Például a nemzeti bizottság vázolt feladataiban keverednek a politikai célkitűzések a közhatalmi hatáskörökkel - egyebek közt ez olvasható a Hazafias Népfront Országos Elnökségének állásfoglalás-tervezetében, amelyet - a népfront cselekvési programvázlatával együtt - csütörtöki ülésükön tárgyaltak meg az elnökség tagjai a Belgrád rakparti székházban.
A fórum - melyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke nyitott meg - elsősorban arra kereste a választ, hol a helye és mi a szerepe a népfrontnak a változó politikai intézményrendszerben, a felgyorsult folyamatok közepette. Ezzel összefüggésben jelölték meg az elnökség tagjai az elkövetkezendő hónapok legsürgetőbb feladatait is, körülhatárolva a népfront jövőbeni programját. Bevezető előadásában Huszár István, a Hazafias Népfront főtitkára - mintegy a programtervezetben foglaltakat kiegészítve - hangsúlyozta: a népfront nem szemlélője, hanem több tekintetben kezdeményezője és kimunkálója volt a politikai reform jelenlegi lépéseinek. Emlékeztetett arra, hogy a népfrontban évek óta működnek azok a fórumok, amelyeken megjelenhettek a hivatalos állásponttal szembenálló, azt bíráló alternatív gondolatok. A jelenlegi reformfolyamatot értékelve a főtitkár rámutatott: a változásnak a sztálini szocializmus-modell teljes felszámolását, és helyette egy többpártrendszerre épülő politikai szerkezet megvalósítását kell eredményeznie. A Hazafias Népfront szerepéről Huszár István elmondta, hogy a decemberi népfront-állásfoglalást több ponton meghaladta az élet, hiszen nagy mértékben felgyorsult a politikai intézményrendszer reformja. Számos kritikai megjegyzés, elmarasztalás is érte ezért a szervezetet, mondván lemaradt a politikai folyamatoktól, ,,jobbról és balról egyaránt előzik,,. A feladatok újragondolására, a megváltozott körülmények között egy új politikai pálya kijelölésére szükségesnek vélte a főtitkár, hogy - a tervezettnél egy évvel korábban - még az idén októberben hívják össze a népfront IX. kongresszusát, és ott döntsenek az új alapszabályról, a politikai programról, valamint válasszák újra a vezető testületeket. (folyt. köv.)
1989. február 17., péntek 20:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|