|
|
|
|
Aláírásokat gyűjtött a FIDESZ Táplánszentkereszten a kizárt tanácstag érdekében (1. rész)
|
1989. január 25., szerda - Levélmásolatot juttatott el szerdán a Fiatal Demokraták Szövetsége táplánszentkereszti helyi csoportja számos más sajtószerv között a Magyar Távirati Irodához, amelyben azt kérik, hogy a helyi tanács változtassa meg csaknem egy évvel ezelőtt hozott döntését, s helyezze vissza a tanácstagok sorába dr. Kovács lászló volt tanácstagot. A levél eredeti példányát személyesen adták át Imre Györgynek, a helyi tanács elnökének. Mint a korábbi sajtóhiradásokból ismert, a táplánszentkereszti tanács összeférhetetlen magatartás miatt megszüntette dr. Kovács lászló tanácstagságát. A Vas Megyei Tanács vb-titkára, valamint a megyei főügyész szerint a testület döntése nem volt törvénysértő. Az ügy kapcsán a televízió Új Reflektor Magazin című műsora szakértőt is megszólaltatott, aki elmondta: bizonyos joghézag valóban lehetővé teszi, hogy a tanácstestület összeférhetetlenség címén valakit kizárjon tagjainak a sorából. A történtekhez tartozik, hogy néhány hónapos működés után az érintett táplánszentkereszti választói körzet póttanácstagja lemondott tisztségéről. A megüresedett tanácstagi helyre a megyei tanács legutóbbi ülésén március 11-ére kitűzték az időközi választás időpontját. A FIDESZ helyi csoportja a levélhez a választópolgárok ötven százalékának aláírását mellékelte. Az 513 aláíró nem ért egyet dr. Kovács László tanácstagságának megszüntetésével, kérik, hogy a testület vizsgálja felül és változtassa meg korábbi döntését. Ezt egyébként az érintett tanácstagi körzet lakóinak nyolcvan százaléka külön is kérte. A levél írói tiltakoznak az ellen, hogy tizenkét tanácstag dacolhat több tucat választópolgár akaratával. Elvárják, hogy a testület olyan döntést hozzon, amelyben kifejeződik a község lakóinak akarata. A levelet eljuttatták Pozsgay Imre államminiszterhez és Huszár Istvánhoz, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárához. (folyt.köv.)
1989. január 25., szerda 18:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szól soha senki arról a ultrafixrol, amit a Kútvölgyi kórházban 20 éve tesznek föl a nőknek és nagyszerű. Nekem öt éve van fent és természetesen összeköttetés¬sel jutottam oda, ezért nem mondom meg a nevemet. Orvos teszi fel, azt hiszem egy negyedórás műtét, és semmi hátrányt nem okoz. S ha később gyermeket szeretne, ezt el lehet távolítani és minden további nélkül lehet gyerek. -
899-561-es telefonról. A fériak sterilizálásával kapcsolatban kérdezi, hogy hol lehet jelentkezni, ki ad felvilágosítást, milyen összegbe kerül? A IV. kerületben lakunk, helyben, vagy esetleg máshoba kell mennünk. Személyesen, vagy levélben lehet jelentkezni? -
Szeretnék résztvenni a Mozaik játékon. Telefonszámom: 40/12 241 Bajer Anikó. -
Vadas: Tiborné vagyok Nyírbátorból a 11-438-as telefonról. A Beáta nevű lányom az első Mozaik adásban játszott. Nyert. A könyvet megkaptuk, csak az utalványt nem, amit ezzel együtt nyert az ötszáz forintos utalványt. Erre szeretnék választ kérni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|