|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó Ellenzéki vélemény a KB-ülésről
"A KB ülésről az
MDF képviselőjét Kasza László kérdezte:
- Mi a véleménye az MSZMP kétnapos kongresszusa után kiadott
határozatról, Grósz Károly tegnapi nyilatkozatáról a Magyar
Demokrata Fórum vezetősége tagjának, Csurka Istvánnak?
- Az MSZMP még mindig képtelen szembenézni önmagával. Most talán az
utolsó lehetőségét szalasztotta el arra, hogy az ország elfogadott
vezetője legyen. Ha most elfogadja a népfelkelést, meg ami azzal
jár - persze a népfelkelés számunkra csak egy félmegoldás - akkor
most a társadalom - de a sajtó mindenesetre - felsorakozik mögé, és
nagyon megnehezült volna minden ellenzéki mozgalom dolga. A magyar
hiszékeny nép, szeretné elhinni a jót, a megjavulást még arról is,
akit már évtizedek óta nem szeret, és aki évtizedek óta csak
folyton becsapta. Ez azonban most megint nem történt meg. Nem
történt semmi."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése
|
1989. május 8., hétfő - A Magyar Tudományos Akadémia 149. közgyűlése hétfőn kezdődött az akadémia székházában. A megnyitó ülésen részt vesz Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke és Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. A 230 akadémikus mellett az akadémiai intézetek, egyetemek vezetői, országos hatáskörű szervek, tudományos társaságok és szakszervezetek képviseltetik magukat a munkatanácskozáson. Berend T. Iván akadémikus elnöki megnyitójában utalt arra, hogy a legutóbbi közgyűlés óta egy történelmi korszak zárult le, s másik kezdődött. Az értelmiségnek, a tudományos közösségnek rendkívül nagy a felelőssége. Az MTA a maga eszközeivel eddig is részt vállalt országunk sorsának formálásában, elsősorban a tudomány eredményeivel, illetve azok közvetítésével - hangsúlyozta. Kutatóink, akadémiánk tagjai - mondta - jelentős szerepet játszottak abban, hogy valós ismeretek álljanak a politika rendelkezésére a magyar társadalom szerkezetéről, életéről és működési zavarairól. Célunk - hangoztatta - nem a kritikai szembenállás volt, hanem közreműködés a nemzet gondjainak megoldásában, a nélkülözhetetlen, átfogó és radikális reformok sürgetése és részvétel annak kimunkálásában. Ezután az akadémia elnöke - a hagyományhoz híven - akadémiai díjakat adott át. Az MTA elnökének és főtitkárának bevezető előadása után megvitatják a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény és az új Alapszabály koncepció-tervezetét. (MTI)
1989. május 8., hétfő 09:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|