|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó Ellenzéki vélemény a KB-ülésről
"A KB ülésről az
MDF képviselőjét Kasza László kérdezte:
- Mi a véleménye az MSZMP kétnapos kongresszusa után kiadott
határozatról, Grósz Károly tegnapi nyilatkozatáról a Magyar
Demokrata Fórum vezetősége tagjának, Csurka Istvánnak?
- Az MSZMP még mindig képtelen szembenézni önmagával. Most talán az
utolsó lehetőségét szalasztotta el arra, hogy az ország elfogadott
vezetője legyen. Ha most elfogadja a népfelkelést, meg ami azzal
jár - persze a népfelkelés számunkra csak egy félmegoldás - akkor
most a társadalom - de a sajtó mindenesetre - felsorakozik mögé, és
nagyon megnehezült volna minden ellenzéki mozgalom dolga. A magyar
hiszékeny nép, szeretné elhinni a jót, a megjavulást még arról is,
akit már évtizedek óta nem szeret, és aki évtizedek óta csak
folyton becsapta. Ez azonban most megint nem történt meg. Nem
történt semmi."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP KB - belga visszhang (2.rész)
|
A cikk szerzője rámutat, hogy a tét jelentős volt. Nem kevesebb, mint az, - s erre nem volt még példa a népi demokráciákban - hogy lemondjanak a kommunista párt által gyakorolt hatalmi monopóliumról. A cikkíró utal arra, hogy ez az ,,eretnekség,, már egy ideje a levegőben volt, s ezzel kapcsolatban megemlíti a parlament legutóbbi ülésszakának vitáit. Mindazonáltal a pártvezetés mindeddig óvatos várakozó álláspontra helyezkedett, maga Grósz Károly is ragaszkodni látszott az egypártrendszer gyakorlatához, s december 17-én még a KB is így foglalt állást. A szerző a továbbiakban részletesen foglalkozik az egyes magyar pártvezetők állásfoglalásaival, hangsúlyozva, hogy a dramatizálás üdvösnek bizonyult, és mindenki a megbékélést kereste. Ezzel kapcsolatban a Le Soir említést tesz Mark Palmer budapesti amerikai nagykövetnek a stabilitást szorgalmazó nyilatkozatáról, a független szervezetek álláspontjáról: mindez lehetővé tette a reformista rendszer számára, hogy a legszebben játssza a belső nyitás partitúráját, és megnyugtassa a lakosságot, amely - miután életszínvonalát korlátozzák - nem egykönnyen mond le a drágán megszerzett szabadság-lehetőségekről. Az 1956-os események értékelését a lap ,,a dialektika kis remekművének,, nevezi, megjegyezve, hogy a KB nehezen mehetett ennél messzebbre. A párt egységéhez a fájdalmas fejezettel kapcsolatos kompromisszum elengedhetetlen volt, állapítja meg a Le Soir. A lap cikke kiemeli továbbá Grósz Károly jövő hónapban esedéekes szovjetunióbeli látogatásának jelentőségét. (folyt.)
1989. február 13., hétfő 16:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|