|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó Ellenzéki vélemény a KB-ülésről
"A KB ülésről az
MDF képviselőjét Kasza László kérdezte:
- Mi a véleménye az MSZMP kétnapos kongresszusa után kiadott
határozatról, Grósz Károly tegnapi nyilatkozatáról a Magyar
Demokrata Fórum vezetősége tagjának, Csurka Istvánnak?
- Az MSZMP még mindig képtelen szembenézni önmagával. Most talán az
utolsó lehetőségét szalasztotta el arra, hogy az ország elfogadott
vezetője legyen. Ha most elfogadja a népfelkelést, meg ami azzal
jár - persze a népfelkelés számunkra csak egy félmegoldás - akkor
most a társadalom - de a sajtó mindenesetre - felsorakozik mögé, és
nagyon megnehezült volna minden ellenzéki mozgalom dolga. A magyar
hiszékeny nép, szeretné elhinni a jót, a megjavulást még arról is,
akit már évtizedek óta nem szeret, és aki évtizedek óta csak
folyton becsapta. Ez azonban most megint nem történt meg. Nem
történt semmi."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly látogatása Baranyában (1. rész)
|
1989. február 24., péntek - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára pénteken reggel a Mecseki Szénbányáknál folytatta kétnapos Baranya megyei látogatását. Csethe András vezérigazgató és Deák László pártbizottsági titkár fogadta; ezután az üzemeket képviselő dolgozókkal folytatott eszmecserét.
Bischof Antal, Komló bányaüzemi brigádvezető a munkások és a pártvezetők közti párbeszéd lehetőségeként üdvözölte a látogatást, s egyebek közt elmondta: a mecseki szénbányászok azért sürgetik az ágazat helyzetének hosszú távú tisztázását, mert nyugodt körülmények között szeretnének dolgozni munkahelyükön, amely nem válhat politikai küzdelmek színterévé. Hangoztatta, hogy a szocialista brigádmozgalom értékeit az új körülmények közt is meg kell őrizni. Telek Zoltán István-aknai bányalakatos azt szorgalmazta, hogy a párt vezetői gyakrabban találkozzanak a dolgozókkal, azért is, mert a helyzetükről kapott reális kép a párttagsággal való kapcsolatukat is erősítheti. Kérte, hogy a párt és a kormány munkálkodjék a szociális biztonság megszilárdításán. Nemes Gyula Zobák-aknai vájár hangoztatta, hogy a bizonytalan helyzet legfőbb vesztesei közé tartoznatnak a bányászok, akiknek jövőjét egy hosszú távú energiastratégia teheti biztossá. Dénes János Zobák-aknai brigádvezető a párttagoknak azt a kívánságát fogalmazta meg, hogy ne állandóan változó, hanem időtálló programot kapjanak. Czelter Elemér Szászvár-bányaüzemi csapatvezető vájár megkérdezte, hogy az energiatermelésben gazdaságosan felhasznált szén kitermelése miért minősül gazdaságtalannak a Mecsekben. Hucker Ádám, a nagymányoki brikettüzem dolgozója a gépek késedelmes szállítása okozta termeléskiesést tette szóvá. Gulyás János kőfejtési brigádvezető a vezetők rátermettségének fontosságáról szólt. Grósz Károly válaszában egyebek között hangsúlyozta, hogy a párt vezetése és tagsága közötti párbeszéd akkor hatékony, ha nemcsak egyirányú. Szólt arról, hogy a gazdaság stabilizálását célzó program a 90-es évek elejéig megvalósítható, de a korszerű gazdaság megteremtése 1.5-2 évtizedet igényel, s a reform egyelőre nem kecsegtet látványos eredményekkel, mert nem közvetlenül az egyes embernek, hanem a társadalom egészének származik belőle haszna. A párt főtitkára rámutatott: a lemerevedett gazdasági szerkezet korszerűsítése helyenként nem csak a munka, hanem a munkahely megváltoztatását is kívánja, és azt is tudomásul kell venni, hogy a jövőben kevesebb szénre lesz szükség. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 10:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|