|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó Ellenzéki vélemény a KB-ülésről
"A KB ülésről az
MDF képviselőjét Kasza László kérdezte:
- Mi a véleménye az MSZMP kétnapos kongresszusa után kiadott
határozatról, Grósz Károly tegnapi nyilatkozatáról a Magyar
Demokrata Fórum vezetősége tagjának, Csurka Istvánnak?
- Az MSZMP még mindig képtelen szembenézni önmagával. Most talán az
utolsó lehetőségét szalasztotta el arra, hogy az ország elfogadott
vezetője legyen. Ha most elfogadja a népfelkelést, meg ami azzal
jár - persze a népfelkelés számunkra csak egy félmegoldás - akkor
most a társadalom - de a sajtó mindenesetre - felsorakozik mögé, és
nagyon megnehezült volna minden ellenzéki mozgalom dolga. A magyar
hiszékeny nép, szeretné elhinni a jót, a megjavulást még arról is,
akit már évtizedek óta nem szeret, és aki évtizedek óta csak
folyton becsapta. Ez azonban most megint nem történt meg. Nem
történt semmi."
|
|
|
|
|
|
|
TASZSZ-kommentár az MSZMP KB ülésének eredményeiről - 2.
|
A szovjet hírügynökség szemleírója kiemelte, hogy az MSZMP főtitkárának értékeléseiből és prognózisaiból derűlátás csendült ki. Ami a hozzászólókat illeti, igen őszintén tárták fel a nehézségeket, az elkövetett hibákat, a negatív jelenségeket. Szavaikban ugyanakkor érződött az a szilárd meggyőződés is, hogy az MSZMP képes felülkerekedni e nehézségeken, van ereje tovább haladni a megújulás megkezdett útján, az új körülmények között is össze tudja kovácsolni a magyar társadalmat. A kommentátor szerint ez a meggyőződés teljes mértékben megalapozott, hiszen a magyar társadalom megujításának bonyolult folyamata éppen a párt kezdeményezésére indult meg, az MSZMP irányítása és hatása alatt halad tovább. A magyar párt tudatosan vállalta magára azt a nem csekély terhet, hogy kivezesse a társadalmat az elhúzódó válságból - állapítja meg Kondrasov. Az igazat megvallva, igen nehéz értékelést adni az 1956-os eseményekkel kapcsolatban az utóbbi időben napvilágot látott álláspontokról - írja a szovjet hirügynökség hirmagyarázója. A dolog lényege még csak nem is a párt vezetői által hangoztatott vélemények közötti ellentmondásokban rejlik. Az a lényeg, hogy - függetlenül a KB illetékes bizottságának a jelentésétől - még nem fejeződött be az a munka, amely révén ki kell dolgozni a párt átfogó álláspontját e nemzeti tragédiával kapcsolatban. Mint ahogy azt az ülésen hangsúlyozták, folytatni kell a kutatómunkát újabb tények és nemzetközi dokumentumok alapján. Kondrasov szerint ez utóbbi források különösen fontosak, mivel az 1956-os események értékelésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni a nyugati ihletésű kormányellenes fellépéseket, amelyekben reakciós emigráns körök is részt vettek. Ugyanígy helyénvaló azoknak az értékeléseknek a tanulmányozása, amelyeket a többi szocialista országban - köztük Jugoszláviában és Kínában - adtak az akkori magyar eseményekről. Meríteni kell a nyugati forrásokból is, amelyekből egyértelműen kirajzolódik, hogy a Nyugat miként vállalt szerepet a felkelők ellenforradalmi terveinek megvalósításában. Célszerű ez ügyben a szovjet féllel is együttműködni. Objektív, szigorúan dokumentált módszerrel kell minden oldalról megvilágítani: az SZKP huszadik kongresszusa után kibontakozott demokratizálási folyamat időszakában milyen okok késztethették a szovjet vezetést olyan végső lépésre, mint amilyen a katonai erő alkalmazása volt Magyarországon az ellenforradalom megelőzésére. +++
1989. február 17., péntek 16:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|