|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Tamás Gáspár Miklós-interjú - 1. folyt.
|
Tehát itt a különféle eredeti bénultságok között a várakozás bénultsága is szerepet játszik. Azért koncentrál úgyszólván mindenki az alkotmányosságnak a választási- és gyülekezési törvénynek a jogtechnikai finomságaira, mert ezek a finomságok fogják eldönteni azt, hogy ki lesz az aki a valódi politikai cselekedeteket majd annak idején megcselekszi. Ugyanis pillanatnyilag - politikailag - senki nem cselekszik. Veszett iramban folyik a szövetségeskeresés, koalíciók keletkeznek és koalíciók bomlanak, személyes kapcsolatok jönnek létre és tűnnek el, barátokból lesznek ellenfelek, hihetetlen pezsgés folyik abban a párezres politikai, elsősorban budapesti közegben, ahol a jövő formálódik a maga zavarosságában és áttekinthetetlenségében - és meg kell mondanom itt a hallgatóknak, hogy - noha én magam benne vagyok ebben a párezres csoportban és noha egy évtizede részt veszek az ellenzéki politizálásban Magyarországon - nekem sem könnyű áttekintenem a napról-napra változó fordulatokat. Itt egy olyan bugyborékolás, erjedés folyik, amelyet, ha az ember fél óráig máshová figyel, már szinte lehetetlen követni. Ez arra vezet, hogy mindenki valamilyen értelemben várakozó állásponton van, tehát ez a buzgó ülésezés, konferenciázás tulajdonképpen egy tehetetlenséget és félelmeit is takar. A saját erőnk nem-ismerete, és a felelősség rettenetes súllyal nyomasztja azokat az embereket, akik kormányhivatalt soha nem viseltek, de akikre esetleg várhat a fordulat véghezvitele. - Az előbb már elkezdtél beszélni arról, hogy a független szervezetek milyen szerepet játszanak, játszhatnak, próbálnak játszani a politikai életben. Az utóbbi hetek eseményei, nyilatkozatok - és most már itt cselekedetek is - arra utalnak, hogy a párt nem tesz úgy, mint hogyha egyedül uralná a politikai színteret, egyfajta párbeszédet kezdeményezett, vagy fogadott el - fogalmazzunk ahogy helyesnek látjuk - az alternatív szervezetekkel. Konkrét ajánlatokat tett, és ezeknek a konkrét ajánlatoknak már eddig is voltak eredményei. Gondolok arra, hogy a Jurta Színházban a párt képviselői egyrészt leültek a nagyobb független szervezetek képviselőivel és vitatkoztak az együttműködés lehetőségéről. Ugyancsak egyfajta nyilvánosság előtt a Magyar Demokrata Fórum és megintcsak az MSZMP képviselője a Politikai Főiskolán is leült és beszélt arról, hogy milyen együttműködési lehetőségek vannak. Hogyan értékeled ezeket a jelenségeket? - Ez a párbeszéd - amely csakugyan elkezdődött, és amelyről a Szabad Európa Rádió egy másik adásában azt mondtam, hogy - itt, bár egy fontos kezdeményezésről van szó - alapvetően egy színjáték ez, amelynek a magyar állampolgárok egyelőre csak nézői. A párbeszéd ez kétségkívül rávilágít arra, hogy milyen szerepe van pillanatnyilag a független szervezeteknek és mit gondolhat erről a párt. A helyzet paradoxonja az, hogy - noha a párt továbbra is egyeduralkodó ebben az országban - erről ne legyenek illúzióink - ennek ellenére a politikai kezdeményezést kiengedte a kezéből. Beszéljünk magyarul: vannak a pártvezetésben ma olyan nagyon is jelenlévő politikusok, akik bizonyos független csoportok támogatása nélkül aligha játszhatnak ezt a politikai szerepet, amelyet játszanak. Pozsgay Imre a Magyar Demokrata Fórum nélkül nem volna az aki, Nyers Rezső az Új Márciusi Front és a hozzá lazán kapcsolódó egyéb csoportok nélkül nem volna az, aki, sőt úgy néz ki, hogy még Berecz János is, az egyetlen ókádárista maradvány a jelenlegi Politikai Bizottságban, ő is szövetségesek felé tekintget. Arról szól a budapesti fáma, hogy közeledni próbál a Kisgazdapárthoz. Namármost: ezek a tények azt mutatják, hogy a párt ereje részben illuzórikus, és nem lehet kizárnunk azt a lehetőséget, hogy a politikailag tulajdonképpen meglehetősen semleges államapparátus szintén politikailag várakozó állásponton van: majd oda fog csatlakozni, ahol az erő van. Számos olyan jelét látjuk a budapesti és más magyarországi intézményekben a változásnak, amelyek arra utalnak, hogy az emberek egyszerűen helyezkednek, keresik a jövő embereit, akik a rendszer elmúlt szakaszában nem kompromittálták különösképpen magukat, a párt maga is a nomenklatúra logikáját használva, lead hatásköröket, - lásd az Élet és Irodalom esetét - és megpróbál a számára kényelmetlenné vált - elsősorban értelmiségi - szövetségeseitől megszabadulni. Ez részben bíztató, mert hogyha az emberek például karrieristák, a demokrácia irányába helyezkednek, ez arra mutat - tekintve, hogy jó orruk van a karrieristáknak - hogy a demokráciának komoly esélyei vannak Magyarországon. Ezért én melegen üdvözlöm körünkben a karrieristák képviselőit. Ami az új mozgalmak szerepét illeti: a dialógus az tulajdonképpen - mint mindig - egy formája a politikai küzdelemnek. Ez egy olyan párbeszéd, amely nemcsak eszmecserére irányul, hanem egy olyan párbeszéd, amelynek tétje van,?amelyet meg lehet nyerni és el lehet veszteni. Itt a harc a jövendő magyar választópolgár lelkéért folyik - csak sajnos egyre tompított terminusokban, és még mindig nem eléggé kíméletlenül őszintén. Az őszinteség és a tiszta, radikális fogalmazás hiánya az nemcsak félelmekre vezethető vissza, hanem arra is, hogy a dialógus terminusai, föltételei tisztázatlanok. Nyilvánvaló - és ezt is világosan, tisztán ki kell mondani - hogy akkor lehetséges politikai párbeszéd, amikor a politikai ' párbeszéd nyertese ezért politikai jutalomban részesül - azaz módja nyílik az állam kormányzásában részt venni. Ennek az oka, foka és a módja tisztázatlan. Ameddig parlamenti váltógazdálkodás nem lesz Magyarországon, ez a politikai párbeszéd sem soha egészen tiszta és őszinte, mert az egyes csoportok hatalmi velleitásait szükségképpen el kell rejteni, és egyre gyakrabban emlékezik az ember Bibó István híres mondására, amely a demokráciát a félelem hiányával azonosította. Hogyha az ember körülszimatol és érzi a félelem savanykás bűzét, ebből nyugodtan levonhatja a tapasztalati tanulságot: Magyarországon még nincsen demokrácia. - Magyarországon nincsen demokrácia, de bizonyos jelei vannak annak, hogy demokratikus viszonyok felé halad az ország. Gondolok itt arra, hogy pártok alakulnak. Megalakult a Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, a. Magyar Demokrata Fórumon, a Szabad Demokraták Szövetségén belül vita folyik arról, hogy ők is párttá alakuljanak-e? Nos, ezzel a ténnyel az MSZMP is szembenéz és érzésem szerint a régi jó Habsburg módszerhez folyamodik: a divide et impera-hoz, és úgy próbál uralkodni a helyzeten, hogy megossza a pártokat. Ennek a megosztásnak lehet egy jele az, hogy kinevezett jó ellenzéki pártokat és rossz ellenzéki pártokat. Jó ellenzéki csoportosulásnak tekinti az Új Márciusi Frontot, sok-sok megszorítással a Magyar Demokrata Fórumot is, fenntartásai vannak ugyanakkor a Szabad Demokraták Szövetségével szemben, és sokkal több fenntartása például a Fidesz-szel szemben. - Én azt hiszem, hogy még ez sem az egyértelmű politikája az MSZMP- nek, feltehetőleg vannak az MSZMP-ben olyan erők, amelyek érre törekszenek és ebben a szeretem-nemszeretem kérdésen túl, bizonyos pragmatikus megfontolások is szerepet játszanak. Nyilvánvaló, hogy az MSZMP-nek az az érdeke, hogy lehetőleg az erősebb csoportokkal keressen kapcsolatot, és megpróbálja mások fölcseperedését akadályozni. E tekintetben a helyzet olyan homályos, hogy erről nem mernék felelősséggel nyilatkozni. Ugyanakkor azonban a megosztás szándéka felől persze nincsen kétségem, és ez a szándék néha termékeny talajra hullik. Én azt hiszem, hogy a talajnak ezen termékenységét csak úgy lehet megszüntetni, ha az egyes ellenzéki mozgalmak között elkezdődik az őszinte vita. Itt csak a teljesen világos, kíméletlen - bár udvarias és lojális - párbeszéd az, amely az egészséges vetélkedést teszi az új ellenzéki mozgalmak viszonyának az alapelvévé, és amely sem a fönnállóval való szembenállás hamis egységét nem szorgalmazza, - másrészt pedig nem ül föl a különféle diverziós taktikáknak. Ez egy nagyon nehéz feladat és a folyamat - mármint az ellenzéki mozgalmak, az új alternatív csoportok közötti eszmék tisztázódása még nem indult meg. Erre különféle kísérletek vannak, kísérletet teszünk, magam is azon dolgozom, hogy ez a tisztázódás minél hamarabb végbemehessen. Én azt hiszem, hogy a hatalom részéről kiinduló megosztó taktikának egyetlen ellenszere lehetséges csak: az, hogy a politikai közönség, az állampolgárok egyeteme világosan láthatja, hogy kikből állnak ezek az ellenzéki csoportok, mit akarnak, milyen a világszemléletük, mit kínálnak egy jövendő demokrácia számára kormányzati alternatívaként - mert ez ugyanis egyenlőre nem világos. A csoportok a végső állásfoglalásoktól tartózkodnak, heveny ideológia-undorban szenvednek, ami nem teszi lehetővé a világos tájékozódást. Tehát az a véleményem, hogy ha ez a tisztázódás, letisztulás, egyértelműsödés végbemegy, akkor a megosztásnak kisebb lesz az esélye. Ameddig a helyzet zavaros, addig mindig lesznek olyanok, akik ebben a zavarosban halászni fognak. Én magam egyébként a megosztási törekvések miatt különösebben nem aggódom. - Szükség van tehát, amint mondod, a független csoportok szempontjainak elvi tisztázására. Szükség van arra, hogy kidolgozzátok azt, ami ezekben a mozgalmakban közös. Jó. Viszont hogy néz ki ez gyakorlatilag? Gyakorlatilag ez megnyilvánulhat közös nyilatkozatok kiadásában, megnyilvánulhat közös tüntetések szervezésében. Hol van azonban az a határ, ahol az együttműködés az egyes irányzatok profiljának elmosásával fenyeget? - Az együttműködés elsősorban a politikai rendszer demokratikus irányú megváltoztatása tekintetében lehetséges, kívánatos - és véleményem szerint létre is fog jönni. Az új alternatív, vagy ellenzéki mozgalmak egyetlen esélye, hogy ha a legközelebbi alkotmányreform és a - sajnos elhalasztott - párttörvény valóban lehetővé teszi az autentikus politikai vetélkedést ebben az országban. Itt közös érdekeink vannak, s ez egyben az ország érdekeivel is azonos. Efelől nem lehet kétség. Tehát itt van miért közösen verekedni, itt azt a terepet készítjük elő valamennyien együtt, amely terepen majd az elveinkért és politikai elképzeléseinkért egymással is meg kell majd küzdenünk. Sőt: az is világos ma már, hogy a nagyobb ellenzéki mozgalmakban kialakulnak olyan irányzatok a mozgalmakon belül, amelyek egymással is vitatkoznak. Mint a világ minden politikai szervezetében, ezeknek a mozgalmaknak is kezd lenni jobbszárnyuk és balszárnyuk, elválnak egymástól a szocialisztikusabb és a szabadelvűbb elképzelések, különféle mérvű és mivoltú kompromisszumok hozhatók létre közöttük. Elkezdődik a valódi politizálás, és ez a belső artikulációja a mozgalmaknak, ez pozitívan fog kihatni a mozgalmak közötti párbeszédre, vitára és versenyre is. Most mindannyiunknak a pillanatnyi érdeke, hogy egy demokratikus alkotmány jöjjön létre. Itt egység lehetséges - kisebb nézeteltérések ellenére. De meg kell mondanom, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az egység egy ügyben jön létre, és föltétele a további nézeteltérések demokratikus rendezésének és a nézeteltérések állampolgárok általi eldöntésének, ugyanis nem az a jövendő útja - véleményem szerint - hogy a különféle mozgalmak és pártok a választók feje fölött megegyeznek egymással, és különféle koalíciókba rendeződnek - hanem a választók döntése nyomán kell majd kirajzolódniuk a szövetségeknek és koalícióknak. Ezeket a döntéseket senki másra nem lehet bízni, csak a magyar népre. - Ez az utolsó megállapítás - úgy gondolom - a független szervezetek együttműködésének alapja is lehet. +++
1989. február 12., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|