|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Belgrádban szilvesztereznek a junior jégkorongozók
|
1990. december 22. szombat (MTI) - Kemény megpróbáltatások várnak a fiatal magyar jégkorongozókra a karácsonyi ünnepnapok után: a junior válogatott már december 26-án, szerdán útra kel Belgrádba, ahol nyolc csapat részvételével másnap, csütörtökön megkezdődik a C-csoportos világbajnokság. A legalacsonyabb vb-osztályból mindössze az első helyezett léphet feljebb jövőre, kieső viszont - D-csoport hiányában - nem lesz.
A magyarok esélyeit nehéz megítélni, mivel a fiatalabb korosztálynál állandóan változnak az erőviszonyok. Annyi bizonyos, hogy a csapat nem múlhatja alul legutóbbi teljesítményét, miután márciusban, az eindhoveni világtalálkozón sereghajtóként végzett a gárda. Ezen az utolsó helyezésen persze a hazai lehetőségeket figyelembe véve nincs mit csodálkozni...
A mostani ellenfelek közül talán a két balkáni válogatottal, a bolgár és a görög együttessel sikerülhet felvenni a harcot, a többiek ellen nagyon nehéznek tűnik akár a pontszerzés is.
A válogatott Szabó Attila és Bóta Gusztáv vezetésével készül az 1991. évi világbajnokságra. A nemzetközi szövetség, az IIHF döntése értelmében a jövőben mindhárom csoport junior találkozóját december végén és január elején rendezik.
A magyarok mérkőzései:
december 27.: - KNDK december 28.: - Jugoszlávia december 30.: - Bulgária december 31.: - Olaszország január 2.: - Anglia január 3.: - Koreai Köztársaság január 5.: - Görögország
A világbajnokságra a következő, 24 fős keret készül:
kapusok: Örsi Bence, Szabó Tamás, Kozák Róbert hátvédek: Gábor Tamás, Rancz Sándor, Garlóczi Gábor, Kalteneczker István, Mayer Károly, Konrád Zoltán, Bugyi Csaba csatárok: Felker Tamás, Gergely Csaba, Mánya Simon, Verba Gábor, Keszthelyi Miklós, Pindák László, Jámbor Károly, Bognár Nándor, Katona Péter, Országh Róbert, Kojsza György, Bali Attila, Rajkai Zoltán, Berkes Gergely +++
1990. december 22., szombat 10:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|