|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Külügyi szóvivői tájékoztató (2. rész)
|
A konferencián aláírásra váró egyezményekkel új távlatok nyílnak meg a kontinens államainak együttműködése előtt.
A szóvivő bejelentette, hogy november 13-án Jeszenszky Géza külügyminiszter Strasbourgba utazik, ahol részt vesz azon a fogadáson, amelyet a város főpolgármestere ad Magyarország európa tanácsbeli felvételének alkalmából.
Ugyancsak a bejelentések sorában hangzott el egy korábban érdeklődéssel várt, ám elhalasztott látogatás új időpontja. Eszerint Frantisek Miklosko szlovák parlamenti elnök és Vladimír Meciar szlovák kormányfő várhatóan december 15-16-án tesz hivatalos látogatást Magyarországon. (Mint ismeretes az eredetileg november 2-ra időzített látogatást szlovák belpolitikai bonyodalmak miatt kellett elhalasztani.)
A szóvivő közölte azt is, hogy Szokai Imre helyettes külügyi államtitkár november 15-16-án hivatalos látogatást tesz Romániában. A magyar diplomata tárgyalásai mellett átadja Göncz árpád köztársasági elnök üzenetét is Ion Iliescu elnöknek.
Végezetül bejelentették, hogy a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös szervezőmunkájának eredményeként kedden Franciaországból Magyarországra hozzák Mátyás király halotti pajzsát. A becses ereklyét a Budapesti Történeti Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők várhatóan a jövő év márciusáig. (MTI)
1990. november 12., hétfő 14:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|