|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
- A hajléktalanok helyzete Budapesten - 1. folyt.
|
- Azon kívül, hogy megjelent az akció megkezdése előtt a helyszínen, mit tehet Budapest újonnan megválasztott főpolgármestere, Demszky Gábor?
- A napokban egy újabb átmeneti szállást fogunk megnyitni Budapesten. Kérni fogom az egyházak és a Máltai Szeretetrend közreműködését, együtt fogok működni a Szegényeket Támogató Alappal, és már a ma, holnap és holnapután éjszaka lehetővé tesszük a betegeknek az elszállítását és kórházi elhelyezését, ápolását, gondozását - mintegy 150 szabad kórházi ágyat jelentettek le nekünk.
Ezen felül is vannak még a fővárosnak bizonyos tartalékai. Én azt hiszem, teljesen elfogadhatatlan, hogy a pályaudvarok bezárása után ezek az emberek az utcára kerüljenek, ugyanakkor ez az állapot is türhetetlen és tarthatatlan.
Nagyon súlyos ez a gond, ugyanis hiába oldanák meg a fővárosban egyedül ezt, mert akkor a vidéki hajléktalanok jelennének meg. Tehát csak együtt léphet fel valamennyi önkormányzat közös elvek alapján, átmeneti szállásokat létrehozva és egyáltalán közösen kezelve ezt a kérdést. És itt van még mindig ez a bizonyos menekültügy. Nem egészen menekültügy, mert ezek nem menekült státuszú emberek: olyan külföldi állampolgárok, akik elindultak valahová, s nem érkeztek meg csak ide, a Keleti pályaudvarra. Velük - én azt gondolom - az önkormányzat egyedül, magára hagyva nem tud tenni semmit, csak a kormány és a Nemzetközi Menekültügyi Hivatal, az ENSZ-hivatal közreműködésével. (folyt.)
1990. november 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|