|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Vasutas sztrájk a Keleti pályaudvaron a hajléktalanok miatt
|
1990. november 1., csütörtök - A csütörtökre virradó éjszaka
megbénították a Keleti pályaudvar vasutasainak munkáját az
utascsarnokokat, a vágányokon várakozó vasúti szerelvényeket,
vagonokat elfoglaló hajléktalanok. Közülük sokan a Nyugati
pályaudvaról menekültek ide, hogy elkerüljék a rendezést; ne
vihessék őket átmeneti szállásra, betegeiket pedig kórházba. A
Keleti pályaudvaron kialakult áldatlan állapotok, a tervezett
rendezés akadályozása, a késeléssel való életveszélyes fenyegetések
miatt az állomásfőnökség valamennyi vasutas dolgozója sztrájkba
lépett, és nyilatkozatban jelentette ki: minaddig felfüggesztik a
munkát, amíg a normális mmunkavégzés feltételeit nem biztosítják.
Követelik továbbá, hogy munkahelyükről haladéktalanul távolítsák el
a hajléktalanokat. A rendőrség az éjszaka folyamán kivonult a
pályaudvarra, és eltávolították a hajléktalanokat azokról a
helyekről, ahol akadályozták a munkát. A vasutasok ezt követően -
több mint háromórás sztrájk után - ismét felvették a munkát. A
rendőrség később elvonult, és csupán a pályaudvar három hivatalos
rendésze maradt a helyszínen.
Mint Szendi László, a MÁV Budapesti Vasútigazgatóság főmenetirányítója az MTI munkatársának elmondotta, a reggel 6.30 és 7 órakor érkező váltás is felvette a munkát, ám még jelenleg is hajléktalanok foglalják el a műhely- és javítóvágányokon álló szerelvényeket, és kis részben az utascsarnokokat is. Ezek azonban egyelőre nem akadályozzák a pályaudvari dolgozók munkáját.
A rendzavarás és a vasutas sztrájk miatt hajnalban átlagosan négy órás késéssel indultak el a postavonatok. Ezért Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna, Baranya, Somogy, Győr-Moson-Sopron megyék egész területén, valamint Bács-Kiskun, továbbá Komárom-Esztergom megyék egyes részeiben a postai küldemények és a hírlapok csupán jelentős késéssel jutnak el a címzettekhez. (MTI)
1990. november 1., csütörtök 08:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|