|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország - francia visszhang
|
Kis Csaba, az MTI tudósitója jelenti:
Párizs, 1990. október 29. hétfő (MTI-TUD) - A szocializmus
utáni Magyarország példa nélkül álló társadalmi válságot él át. Így
kommentálja a Libération című francia lap a ,,taxissztrájk,, okait
és következményeit. A francia tömegtájékoztatás egyébként nem sok
figyelmet fordított a budapesti eseményekre: hétfőn reggel a
Libération mellett csupán az FKP lapja, a L,Humanité közölt rövid
jelentést erről, a rádiók hírműsoraiban elvétve hangzottak el
jelentések, a televíziós hiradók vasárnap este egyáltalán nem
foglalkoztak ezzel, hétfőn reggel a TF-1 adó sugárzott néhány
másodpercnyi budapesti felvételt, főként a parlament előtti
tüntetésről.
A Libération jelentése azt írja, hogy a benzinárak emelése nyomán kirobbant konfliktus ,,hólavina-szerű gyorsassággal terjedt tovább, valódi bizalmi válsággá fejlődőtt át a konzervatív kormány ellen,,. A lap tudósítója úgy látja, hogy ,,a magyar lakosság tömegesen állt ki a sztrájkolók mellett,, , s a barikádok, a budapesti hidak ezekben a napokban ,,valóságos politikai fórumokká alakultak át,,. ,,A lakosság felháborodása mögött az a meggyőződés áll, hogy az üzemanyagárak ilyen növekedése minden alapvető fontosságú cikk árára kihat majd. A magyarok az év kezdete óta már három nagyobb áremelést éltek át, amelyek együttesen több mint 35 százalékot jelentenek, s mindenekelőtt az élelmiszerárakra és a közlekedésre terjednek ki,, - hangoztatja a lap.
A tudósítás szerint a tárgyalásokon nagy volt a kapkodás és előfordult például, hogy ,,két óra leforgása alatt három kormányforrás három különböző tájékoztatást adott,, , egymásnak ellentmondóan. Ez csak növelte a sztrájkolók elszántságát, mert úgy ítélték meg, hogy a kormány hamisan játszott kártyáival - vélekedik a tudósítás, amely szerint ,,a liberális ellenzék a válság idején igencsak diszkréten viselkedett, hagyta, hogy a kormány maga birkózzék meg a problémával,,.
A L,Humanité rövid jelentése azt írja, hogy ,,a jobbközép magyar kormány, amely egyik áremelést a másik után hajtja végre, kemény visszahatásban részesült,, a taxissztrájkkal. ,,Magyarországot, története során először, teljesen megbénította a sztrájk,, - írja a lap, amely szerint ,,a kormány ragaszkodott egy olyan elképzeléshez, amely az egész magyar nép érdekeivel ellentétes,,. +++
1990. október 29., hétfő 10:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|