|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Eltűnt Végvári József - Elnapolták a tárgyalást
|
1990. október 19., péntek - Miután a vádlott sem a tárgyalás
9 órai kezdésére, sem később nem érkezett meg a Budapesti Katonai
Bíróságra, dr. Hildenbrand Róbert hadbíró alezredes tanácsa pénteken
elnapolta a Végvári József nyugállományú rendőr őrnagy ellen indult
tárgyalás folytatását. A bírói végzést 10 óra előtt néhány perccel
hirdették ki.
Az MTI értesülése szerint Végvári Józsefnek - az előzetes megbeszélés alapján - 8.45 órakor kellett volna találkoznia a bíróság közelében ügyvédjével, de erre nem került sor. Kilenc óra 45 perc körül érkezett a tárgyalóterem elé Végvári Erika, Végvári József leánya, aki tájékoztatta dr. Róth Miklós ügyvédet, majd a bírói tanács elnökét, hogy csütörtökön este fél tíztől a család nem tud semmit Végvári József hollétéről. A lakásról ismeretlen helyre távozott, eltűnt.
A bírói tanács elnöke a bejelentést követően a tárgyalást megkezdte, majd az ügyész és a védő indítványára a tárgyalást elnapolta. A bíróság Végvári József felkutatása érdekében az illetékes rendőri szervhez fordult, s a rendőri tájékoztatástól függően dönt majd a tárgyalás folytatásáról, illetve az egyéb szükséges törvényes intézkedések megtételéről. (MTI)
1990. október 19., péntek 11:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|