|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Kárvallottak: a pecsenyesütők és a sátorozók
|
1990. augusztus 28., kedd - Tizennégy pecsenyesütő és jó
néhány sátoros kiskereskedő maradt munka nélkül a szegedi
,,KGST-piac,, bezárásával. Jelentős haszontól esnek el akkor is, ha
egyiküknek-másikuknak sikerül a város más részében árusító helyet
találnia, erre azonban jelenleg nincs sok esélyük.
A piacot működtető kft. a pecsenyesütőkkel éves szerződést kötött, a meglehetősen magas bérleti díjat negyedévenként kellett fizetni. A kereskedők követelik, hogy az eddig befizetett összeget visszamenőleg csökkentse a kft., mert télen nincs piac, tavasszal gyenge a forgalom, az igazi bevételt a nyári szezon hozza, amely most a bezárással megrövidült.
Bikádi János, a kft. megbízott ügyvezetője az MTI munkatársának elmondta, nem hivatalos értesülése szerint teljesítik a kereskedők jogos kérését, s az eddig befizetett összeg 20 százalékát visszatérítik számukra. A kft. huszonkét díjbeszedője közül egyébként tizennégynek felmondtak, nyolcan pedig telepőrként, a korábbinál kevesebb jövedelemért dolgoznak.
Arra a kérdésre, mi lesz a Cserepes sori piac sorsa, az ügyvezető nem tudott válaszolni. Magánvéleménye, hogy az illetékes szervek által engedélyezett bolhapiacot nem lehet megvalósítani, ugyanis a határátkelő közelében lévő területen megoldhatatlan feladatnak látszik a külföldiek kizárása az elárusító helyekről. Távlatokban valószínűleg zöldség-, élelmiszer-, virág-, vagy autópiac, esetleg konténertároló, tranzitáru-raktár kaphat helyet a Cserepes soron.
A korábban hírhedt piac környéke most csendes, ám az utóbbi napokban Szeged belvárosában jelentek meg a külföldi csencselők. A város legforgalmasabb főútján, közvetlenül a villamossínek mellett, a járdán kínálják portékáikat, s nem ritka a feketevalutázás sem. (MTI)
1990. augusztus 27., hétfő 21:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|