|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Az Európa Nap eseményei - Sátoraljaújhely
|
1990. augusztus 18., szombat - Az ország legészakibb
városában, az egykori belvárosi határsorompó felhúzása előtt ezrek
várakoztak átbocsátásra várva a magyar és szlovák oldalon is.
Pontban 10 órakor a dohánygyári fúvószenekar eljátszotta a magyar,
majd a szlovák himnuszt, a sátoraljaújhelyi és a Nové Mesto-i
elöljárók méltatták a rendkívüli nap jelentőségét, átvágták mindkét
oldalon a nemzeti színű szalagokat, s az egy napra megnyitott régi
határon át megindultak egymáshoz a barátok, rokonok, testvérek,
ismerősök.
A határon tartott délutáni politikai nagygyűlésen Balsai István igazságügy-miniszter mondott beszédet; az európaiság gondolatának erősítése mellet szólt arról, hogy a kormány tisztában van az európai realitásokkal, s biztosított mindenkit arról, hogy Magyarországnak nincsenek a szomszédos országok rovására területi követelései. Furmann Imre, az MDF alelnöke nagy tetszést, viharos tapsot aratott, amikor beszédében a nap jelentőségét így jelölte meg: ismerje meg jobban a magyar a szlovákot, szlovák a magyart, hogy jobban tudja tisztelni a másikat, tanulja becsülni, egymásra utaltságában szeretni.
Ezután Petrik László sátoraljaújhelyi lakos magyar, majd szlovák nyelven olvasta fel azt a petíciót, amelyet a nap folyamán sok ezren írtak alá. Az igazságügy-miniszternek átadott okiratban a magyar és szlovák lakosság követeli a várost kettészakító határállomás ismételt megnyitását a gyalogos forgalom előtt, hogy testvér a testvérhez, szülő a gyermekhez, barát a baráthoz bármikor gyalogosan átsétálhasson. (MTI)
1990. augusztus 18., szombat 19:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|