|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés második napja (10. rész)
|
Az ismételten hosszúra nyúlt technikai szünet után tértek vissza a képviselők a Litvániával kapcsolatos kérdés tárgyalására. Az elnöklő Szabad György jelezte: ahhoz, hogy az Országgyűlés állást foglalhasson e külpolitikai kérdésben, több előzetes határozatra van szükség. Először is arról szavaztatta meg a Tisztelt Házat, hogy egyetértenek-e a litván kérdés pótlólagos napirendre tűzésével, amelyet az SZDSZ kezdeményezett. Erre a jelenlévő képviselők 74 százaléka szavazott igennel. Ezután a honatyák túlnyomó többséggel abban állapodtak meg, hogy nem nyitnak vitát az egyes állásfoglalás-tervezetek felett.
A Külügyi bizottság állásfoglalás-tervezetéhez Horn Gyula (MSZP), a bizottság elnöke fűzött szóbeli kiegészítést, miután azt felolvasta. A javasolt szöveggel kapcsolatban hangsúlyozta: a téma fontossága miatt, szinte mondatról mondatra szavazta meg a bizottság. Megítélésük szerint állásfoglalás-tervezetük kifejezi a magyar nép, a magyar Parlament szolidaritását Litvánia népének önrendelkezési törekvéseivel. A javasolt szöveg a tárgyalásos rendezés fontosságát hangsúlyozza. Mint mondta, véleménye szerint az állásfoglalás-tervezet ugyanakkor tükrözi azoknak az érdekeknek az érvényesítését is, amelyek a magyar-szovjet jószomszédi kapcsolatok fennmaradásához, megőrzéséhez fűződnek. Végezetül, utalva a tervezet egyik mondatára, megjegyezte: a Szovjetunió politikai stabilitásának megőrzése, a nemzetközi biztonság lényeges, elválaszthatatlan része.
Éppen ennek a mondatrésznek az elhagyását javasolta Tölgyessy Péter, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője pártja nevében, mert szerintük elegendő, ha a litván nép önrendelkezése mellett nyilatkozik a Parlament, s ebben az ügyben annál többet nem kell mondani, minthogy meg kell őrizni a nemzetközi biztonságot. Az SZDSZ okfejtésével egyetértve hasonlóképpen nyilatkozott Torgyán József, az FKgP parlamenti frakciójának vezetője.
A Fidesz nevében Fodor Gábor olvasta fel pártja állásfoglalás-tervezetét, s érvelt amellett. A fideszesek szerint a Külügyi bizottság által előterjesztett szöveg túlzottan semleges, nem felel meg annak a követelménynek, hogy egyértelműen kinyilvánítsa: a litván nép szabadságáért küzd, s ez a küzdelme nagyban hasonlatos a magyar nép 1956-os szabadságharcához.
(folyt.köv.)
1990. május 3., csütörtök 17:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|