|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Az egyéni választókerületekben megválasztott képviselők névsora
(1. rész)
|
1990. április 9., hétfő -
-------------------------------------------------------------------- vk. megválasztott érvényes szavazatok képviselő neve aránya (százalék) --------------------------------------------------------------------- BUDAPEST 1.sz. I.ker. Bánffy György (MDF) 44.26 2.sz. II.ker Zsigmond Attila (MDF) 45.61 3.sz. III.ker. Siklós Csaba (MDF) 42.57 4.sz. III.ker. Sárossy László (MDF) 52.24 5.sz. IV. ker. Fekete Gyula (MDF) 50.15 6.sz. IV.-XV.ker. Török Ferenc (SZDSZ) 49.25 7.sz. V.-XIII.ker. Schamschula György (MDF) 43.35 8.sz. VI.ker. Katona Kálmán (MDF) 55.33 9.sz. VII.ker. Demszky Gábor (SZDSZ) 46.86 10.sz. VII.-VIII.ker. Somogyi Tamás (MDF) 43.39 11.sz. VIII.ker. Haraszti Miklós (SZDSZ) 50.03 12.sz. IX.ker. Szabó Iván (MDF) 50.57 13.sz. IX.-XX.ker. Zacsek Gyula (MDF) 60.41 14.sz. X.ker. Dobos László (MDF) 48.28 15.sz. XI.ker. Csapodi Miklós (MDF) 58.15 16.sz. XI.ker. Perjés Gábor (MDF) 58.37 17.sz. XI.ker. Kátay Zoltán (MDF) 48.27 18.sz. XII.ker. Horváth Béla (MDF) 52.06 19.sz. XIII.ker. Darvas Iván (SZDSZ) 43.65 20.sz. XIII.ker. Rajk László (SZDSZ) 42.82 21.sz. XIV.ker. Magyar Bálint (SZDSZ) 43.91 22.sz. XIV.ker. Pető Iván (SZDSZ) 44.78 23.sz. XV.ker. Mécs Imre (SZDSZ) 43.97 24.sz. XVI.ker. Palotás János (MDF) 54.65 25.sz. XVII.ker. Balla Gábor Tamás (MDF) 43.68 26.sz. X.-XVIII.ker. Dénes János (MDF) 44.69 27.sz. XVIII.ker. Szeleczky Zoltán (MDF) 53.21 28.sz. XIX.ker. Fodor András Attila (MDF) 45.55 29.sz. XX.ker. Vizy Béla (MDF) 43.86 30.sz. XXI.ker. Gyurkó János (MDF) 51.00
(folyt.köv.)
1990. április 9., hétfő 09:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|