|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Kiosztották a Budapest-Bécs Világkiállítás budapesti helyszínének helykijelölési pályadíjait
|
1989. december 13., szerda - A Budapest-Bécs világkiállítás budapesti helyszínére kiírt helykijelölési és területrendezési tervpályázat díjait szerdán osztották ki, a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban. A világkiállítás budapesti helyszíne - ha a rendezés jogát megkapjuk - Dél-Budapest, ezen belül Lágymányos vagy a Csepel-sziget északi része lesz.
A Fővárosi Tanács, a Budapest-Bécs világkiállítás előkészítő bizottsága, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium közösen meghirdetett tervpályázatára összesen 25 mű érkezett, közülük 12 a dél-budapesti térségre. Mint Baráth Etele államtitkár a díjkiosztó ünnepségen elmondotta, azért esett a bíráló bizottság választása e térségre, mert ez a terület a főváros fejlődési irányába esik, és minden irányú megközelítés szempontjából előnyös. E térség nyújtja környezeti szempontból a legkedvezőbb lehetőséget és e változat esetén kapcsolható be a legteljesebben a Duna - mint a főváros jelentős természeti adottsága - a világkiállítás környezetének alakításába. A Duna két oldalán végrehajtandó fejlesztések nagy mértékben gazdagíthatják a fővárost. A dél-budapesti helyszín ,,kiszolgálásához,, szervesen kapcsolódhat az egyébként is esedékes és indokolt fővárosi infrastrukturális beruházások - M0-ás autópálya, Lágymányosi-híd, dél-budai metró -, és így a kiállítási terület több irányból, a városközpont további terhelése nélkül megközelíthető lesz. Szabó János akadémikus, a bíráló bizottság elnöke arról szólt, hogy ha a világkiállítás rendezésének jogát, mint az várható, december 14-én a Nemzetközi Kiállítások Igazgatósága (BIE) Párizsban Ausztriának és Magyarországnak ítéli, elengedhetetlen a rendezvény előmunkálatainak felgyorsítása, az építészeti pályázat mihamarabbi kiírása. Mindehhez el kell készíteni a terület rendezési terveit, és fontos az is, hogy azonnal meginduljanak a szükséges infrastrukturális beruházások. A bíráló bizottság - neves építészek, közgazdászok, városrendezők - két első díjat ítélt oda. Szenczi Ottó és munkatársai, valamint a másik első helyezett, a Bálint Imre vezette munkacsoport 500-500 ezer forintos díjban részesült. (MTI)
1989. december 13., szerda 15:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|