|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Keletnémet menekültek
|
München, 1989. augusztus 5. (SZER, Hazai napló) - Az Európai Közösség előszobájához vezető út rögös, különösen ha meggondoljuk, hogy milyen következményei lehetnek eddigi szövetségeseink fejcsóválásának. Erich Honecker keletnémet pártvezető szemében Magyarország máris eladta magát a Nyugatnak és hogy a töretlen dogmatikusnak miért is fáj a feje, arról Szőcs Géza tudósít Budapestről: - A sors különös játéka folytán egymástól néhány méterre és egymástól srévizavi található a Thököly útról nyíló zuglói Izsó utcában a Német Szövetségi Köztársaság és Románia nagykövetsége. A román követség gyötrelmesen lassú és nehézkes ügyintézése miatt az utcában naponta felgyűlő hatalmas tömeg tüzetes érdeklődéssel figyeli az NSZK követségére besurranó NDK illetőségű személyeket. A Bild am Sonntag híradása nyomán százakra volna tehető azoknak a keletnémet állampolgároknak a száma, akik a budapesti nyugatnémet külképviseleten tartózkodnak - hátsólépcsős beutazási vízumra várva a Szövetségi Köztársaságba. Ez ügyben kerestem fel Martin Ebert urat, az NSZK követségének sajtóreferensét, aki udvarias beszélgetés keretében közölte velem, hogy a hírrel kapcsolatos semmiféle kommentárt nem adhat, megerősítést sem, cáfolatot sem. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy egy olyan kívülálló látogató számára, amilyen én voltam, semmiféle jel nem utalt arra, hogy a követség ostromállapotban lenne. A Bild am Sonntag híre szerint egyébként a követség már több épületet bérelt a menekült keletnémetek számára, akik mégiscsak németek. Magánforrásból származó, meg nem erősített, és meg nem cáfolt értesüléseim szerint ezek az épületek a Bimbó úton vannak. +++
1989. augusztus 5., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|