|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Gondok a Balhas-tóval
|
Alma Ata, 1989. június 8. csütörtök (TASZSZ) - A Balhas-tó, a világ egyedülálló természeti képződményének megmentése érdekében nemzetközi összefogásra van szükség - hangoztatták egy Alma Ata-i konferencián, amelyen szovjet, amerikai, japán és mongol tudósok, írók és más neves személyiségek vettek részt.
A tanácskozáson elhangzott, hogy az elpárolgás, az ipari szennyezés és a meggondolatlan gazdasági hasznosítás következtében súlyos helyzetbe került a részben édesvízű, részben sós vízű tó: vízszintje 10 év alatt másfél méterrel csökkent, víztömegének egyharmadát veszítette el, főként annak következtében, hogy vízét öntözésre használták el. A leapadás folytán a tó környéke homok- és sóviharok kiindulási pontjává vált. A tó ökológiai állapotáról még nincsenek átfogó adatok, ami még sürgetőbbé teszi a nemzetközi összefogást - hangoztatták a résztvevők. Anuar Alimzsanov, a kazah békebizottság elnöke, a tanácskozás kezdeményezője kijelentette, hogy hogy a Balhas-tó sorsa sajnálatos hasonlóságokat mutat a Bajkál és más tavak, folyók sorsával. A konferencia résztvevői egy teljes napot töltöttek a kiszáradás fenyegette tó partján, hogy saját szemükkel győződjenek meg a környezeti ártalmakról.+++
1989. június 7., szerda 21:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|