|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Kulcsár Kálmán expozéja
|
1989. március 8., szerda - Az elfogadott napirendnek megfelelően Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter terjesztette az Országgyűlés elé az Alkotmány szabályozási elveiről szóló koncepciót. Expozéjában kiemelte: elsőrendű nemzeti érdekekünk, hogy az alkotmányozás, mint konszenzust teremtő vagy legalábbis annak kialakulását segítő folyamat olyan alkotmányt hozzon létre, amely a jövőben a konszenzus fenntartására is képes eszköznek bizonyulhat. A ,,történelmi kiegyezést,, nemcsak megelőzheti az alaptörvény megalkotása, hanem hozzájárulhat annak megszületéséhez. Feltéve, ha mindenki kész a felelősségteljes közreműködésre ebben a munkában. Az alkotmány a jogállam eszményére épül; az alkotmányos állam elismeri és garantálja az emberi és állampolgári jogokat, megvalósítja a hatalommegosztást, kialakítja az alkotmányos tételeket védő rendszert. A szabályozási elvek tehát a korábbi alkotmányhoz képest minőségileg más módon közelítik meg az államot; elválasztják azt a politikai párttól, s úgy rendezik állam és állampolgár viszonyát, hogy az új alkotmány egyértelműen állampolgár-centrikus legyen. (MTI)
1989. március 8., szerda 13:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|