|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
KNEB-ülés
|
1989. február 17., péntek - Jó esetben is csak a romlás lassítására elégséges az az összeg, amelyet a tanácsok az úthálózat fejlesztésére, fenntartására fordítanak a VII. ötéves tervben. A költségvetésből erre a célra 22 milliárd forint jut számukra. A jobbára átgondolatlan takarékossági szemlélet alapján elvégzett munkálatok további károkat okoznak. Gyakori, hogy az építők mindenféle műszaki terv nélkül kezdik el a munkálatokat, illetve - az anyagi források hiányára hivatkozva - olyan munkákat hagynak el, amelyek az útburkolat élettartamát növelnék, például ,,elspórolják,, a vízelvezetést - állapította meg a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken az M0-ás autópálya építési főnökségén megtartott kihelyezett ülésén. Az érintett főhatóságok, vállalatok szakembereinek részvételével megtartott eszmecserén egyebek között elhangzott: az úthálózat fejlesztésében hazánk az utolsó előtti pillanatban van, amikor még meg lehetne akadályozni, hogy olyan feszültségekkel terhes helyzet alakuljon ki, mint amilyen ma a hírközlésben tapasztalható. Az infrastruktúra, így az úthálózat fejlesztése is előfeltétele a gazdaság megújulásának, a külföldi működő tőke fokozottabb bevonásának, s a dinamikusan fejlődő turizmus további sorsa is jórészt ettől függ. Az ülésen Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter adott áttekintést az országos úthálózat állapotáról. A testület ezután a belföldi távolsági áruszállítások veszteségforrásait feltáró vizsgálatról hallgatott meg tájékoztatót. A KNEB tagjai délután megtekintik az M0-ás autópálya építési munkálatait. (MTI)
1989. február 17., péntek 10:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|