|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Arafat húsz éve (1.)
|
1989. február 13. (MTI-PRESS) - Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője február elején évfordulót ünnepelhetett: a száműzetésben működő Palesztin Nemzeti Tanács (parlament) éppen húsz évvel ezelőtt választotta őt meg a Végrehajtó Bizottság elnökének, s egyben a palesztin fegyveres erők főparancsnokának. Ez a palesztin vezető - aki sokak szemében a palesztin nemzet boldolgulása egyedül lehetséges útját, a fegyveres harcot testesítette meg személyében, húsz évvel később szabályszerű ,,békeoffenzívát,, indított, eljutott Izrael Állam elismeréséig, s az ő diplomáciájának, tekintélyének volt döntő szerepe abban is, hogy tavaly novemberben kikiáltották a Palesztin Államot. Az egyelőre pontos terület, határok nélküli államot a világ így vagy úgy, de elismeri. Húsz év alatt a PFSZ - Arafat vezetésével - döntő eredményt ért el: az egykor ,,terroristák gyülekezetének,, nevezett szervezetet a világ, a nemzetközi diplomácia tárgyalófélként ismeri el. Még az Egyesült Államok is ,,párbeszédet,, folytat vele, s egyedül Izrael az, amely nem hajlandó változást látni a PFSZ politikájában. Valójában Izrael néhány vezetője az, aki nem vesz tudomást a fordulatról, mert sok tekintélyes politikus és az izraeli lakosság jórésze is úgy véli: itt az alkalom arra, hogy a térség népei és országai hozzálássanak a sok évtizedes ellenségeskedés elsimításához. Arafatról azt tartják munkatársai, hogy az ő vezetése alatt lett a mozgalom valóban először igazán nemzeti, palesztin jellegű és lettek a mozgalom céljai is igazán palesztin célok - nem kis bánatára azoknak az arab vezetőknek, akik a palesztinok politikai és fegyveres erejét szerették volna saját szolgálatukba állítani. Jasszer Arafaton sokszor számon kérték az ,,arab nacionalizmust,, , szemére vetették, hogy ,,jobboldali,, majd azt, hogy ,,baloldali,, , árulónak bélyegezték és hősként ünnepelték. Kiutasították néhány arab fővárosból, elűzték jónéhány arab országból - de az ideig-óráig tartó ,,haragszomrádok,, után mindig kiderült: Arafat nélkülözhetetlen. Furcsa módon megszilárdította hatalmát az is, ahogyan ellenállt a csábításoknak és ,,nem horgonyzott le,, egyetlen arab ország mellett sem: az egymással rivalizáló arab államok legalább abban biztosak lehettek, hogy Jasszer Arafat nem áll valamelyik ellenfelük mellé - legalábbis tartósan nem. (folyt.)
1989. február 12., vasárnap 15:42
|
Vissza »
|
|
Arafat húsz éve (2.)
|
Mert Arafat a palesztin ügy érdekében alaposan kihasználta a politika hullámzásait, meglovagolta a kötődő és széthulló szövetségek kínálta lehetőségeket és - ahogy mondják - briliáns tehetséggel manőverezett az arab és a világpolitika erővonalai mentén. Élete sokszor forgott veszélyben és néhány hírmagyarázó úgy véli, hogy ezt a veszélyt sokszorosára növelte az újabb keletű stratégia, amelyet egynémely militáns palesztin és arab körökben finomabban pacifistának, gorombábban kapituláns, áruló taktikának neveznek. Méltatói szerint viszont a PFSZ vezetője bámulatos időzítéssel indította útjára a béke-stratégiát. A megszállt területeken több mint egy éve óta folyó palesztin felkelés hangosan hívta fel a világ figyelmét a helyzet tarthatatlanságára. Eközben a nemzetközi politikai közvélemény ma már szinte egyöntetűen elfogadja azt, hogy valamiféle nemzetközi értekezleten kellene hozzálátni a bonyolult kérdéskör rendezéséhez. A konferencia módját illetően vannak ugyan viták, de még az izraeli kormány néhány tagja is hajlandó lenne kompromisszumra ebben a kérdésben. Ráadásul manapság mindenki mindenkivel tárgyal: Moszkva Washingtonnal és Pekinggel, Párizs és London Iránnal, Teherán és Badgad egymással. Ebben a légkörben párbeszéddel ,,illik,, megoldani a konfliktusokat - Moszkva kivonul Afganisztánból, Dél-Afrika és Kuba Angolából és a jelek szerint a világ sorban igyekszik lehűteni forró pontjait. Így Izrael került abba a kínos helyzetbe, hogy lám, a ,,terroristák,, tárgyalni akarnak, kompromisszumokat is felkínálnak, s a hivatalos Jeruzsálem az, amely a békejobbot elutasítja. Ez Arafat érdeme is. A húsz év alatt nemhogy jelkép lett, de mindmáig sikerült jelképnek maradnia. Gyülölik és szeretik, de ellenfelei is számolnak vele. A palesztin vezető barátai büszkék Arafatra, mert főképpen neki tulajdonítják a PFSZ kivívott tekintélyét. Gyakran felemlegetik azokat az időket, amikor Arafat az izraeliek által ostromlott Bejrútban maga vezette a harcot 1982-ben. "Bennünket akkor 90 napig ostromoltak - az eddigi izraeli-arab háborúk közül egy sem tartott néhány napnál tovább" - mondják. +++ (fg) (MTI-PRESS)
1989. február 12., vasárnap 15:47
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|