|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Megújulás és politikai egység - a győri és környékbeli kommunisták küldött-tanácskozása (1. rész)
|
1989. január 14., szombat - Szombaton Győrött küldött-tanácskozást tartottak a város és a környékbeli községek pártalapszervezeteinek képviselői. A tanácskozáson több mint 14 ezer kommunista megbízásából mintegy 550 küldött és meghívott jelent meg. Részt vett a fórumon Iványi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára.
Elek Sándor, a Győr Városi Pártbizottság első titkára részletesen szólt azokról a véleményekről, amelyeket Győr és környékének párttagsága eljuttatott a pártbizottsághoz a testület tevékenységéről, a térségben élő komunisták gondjairól, az ország helyzetéről, a párt és a kormány reformtörekvéseiről. Az első titkár mindenekelőtt azt emelte ki, hogy az országnak ez a térsége - a meglévő gondok mellett - nem veszteséget, hanem több devizát, jobban eladható termékeket termel. A városban és környékén kevés a veszteségesen gazdálkodó egység, ezért ebben a közegben a gazdálkodó szervek, valamint a párt és az állami vezetés a párttagok és a lakosság széles rétegeinek egyetértésével amellett száll síkra, hogy a nehéz gazdasági körülmények között sem szabad lemondani a műszaki s a technológiai fejlesztésről, az eredményesen működő közösségek fokozott támogatásáról. Az előadásban hangsúlyozottan kapott nyilvánosságot Győr és térségének infrastrukturális helyzete. Az első titkár szerint a vízellátás és a csatornázás a dunai vízlépcsőrendszer megépítésével lényegesen javul. Ezért is támogatja a párttagság döntő része a beruházást. A vitában több mint negyvenen fejtették ki véleményüket. A többi között hangot adtak annak az igényüknek, hogy változzék meg az alapszervezetek pártirányítása, s a városi pórtbizottság a korábbinál sokkal jobban támaszkodjék az alapszervezetek véleményére. Többen élesen bíráltak korrupciós jelenségeket, amelyektől egyébként a városi pártvezetés elhatárolta magát. Több felszólaló bírálta a kormányt és a párt felső vezetését is. Szóvá tették, hogy a korábban meghirdetett reformok eddig szinte alig váltották be a hozájuk fűzött reményeket. (folyt.köv.)
1989. január 14., szombat 20:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|