|
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Tőkés Rudolffal (BBC)
Munkatársunk, Radnóti Zoltán
beszélget Tőkés Rudolffal, aki az Egyesült Államokban a Connecticut
Egyetemen a politikai tudományok tanára.:
- A többpártrendszer felé haladást, ezt a kezdeményezést mennyire
tartod jelentősnek?
- Én azt hiszem ez a jelenlegi politikai helyzet legfőbb
neuralgikus kérdése. Hiszen Grósz Károly bemondása alapján a
Központi Bizottságnak eddig nem sikerült egy menetrendben
megegyeznie ahhoz, hogy az átmeneti korszak különféle törvényhozási
és egyéb politikai lépéseit megtegyék. Ezt eléggé megdöbbentőnek
tartom, hiszen a májusi pártkonferencia óta lett volna idő ezt
átgondolni, és úgy tűnik hogy a párt központi apparátusait illetően
a Központi Bizottságnak komoly kétségei voltak arról, hogy mik
lennének ezeknek a reformlépéseknek a következményei.
így aztán úgy lehetne mondani, hogy egy légüres tér jött össze
tavaly november eleje és február eleje között, mely légüres térben
valóban létrejött egy csomó politikai csoport, intézmény, párt -
melyek nem tudták, hogy milyen irányba haladjanak.
|
|
|
|
|
|
|
Nyolcszáz millió forint értékű munka az M0-ás autópályán
|
1989. január 3., kedd - Az idén megközelítőleg 800 millió forint értékű munkát végeznek el a kivitelezők az M0-ás budapesti autópálya körgyűrű építésén. Az ütemterv szerint az útpálya alapozásának befejezése a legfontosabb feladat, a Csepelt Nagytéténnyel összekötő híd építésénél pedig egy, a Duna közepére kerülő pillér felállítása, illetve az acélszerkezet összeszerelése. Jelenleg a munkálatok a tél miatt szünetelnek, ez sem jelent azonban teljes pihenőt: részint a gépek karbantartását, nagyjavítását végzik most, hogy márciusban felújítva, üzembiztos állapotban folytathassák az útépítést, részint az út alatt átvezető árkok burkolása, az elektromos vezetékek kiépítése ad munkát. Az 1990-ben elkészülő, összesen 15 kilométeres útszakaszból három kilométeren már tavaly megindult a forgalom, most rendszeresen ellenőrzik, vizsgálják: a téli hónapok megpróbáltatásait milyen sikerrel állja az új út, hogy az esetleges hibákat mielőbb kijavíthassák. (MTI)
1989. január 2., hétfő 21:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|