|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Tüntetés a Parlament előtt (3. rész) - Magyar Televízió
|
A televízió előtt folytatódott a demonstráció. ,,Hazudtatok eleget , ,,Nemzeti tv-t ,, majd - amikor a Televízió főbejáratánál a rendészek lehúzták a vasrácsot, bezárták a kaput - ,,Nem kell félni ,, - skandálta a tömeg a Magyar Televízió épülete előtt. Gyarmati Dezső országgyűlési képviselő a tömeg nagy éljenzése mellett felhívta a jelenlévőket: békés tüntetésre jöttek, s ennek végig így kell lennie - Mint mondta, rendkívül nyugodt, mert biztosítékot lát arra, hogy a demonstráció résztvevői alkotmányos rendet akarnak, s nem kell félni egy puccstól.
Ezután Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Először is Antall József üdvözletét adta át, majd arról szólt, hogy aki ma meg akarja bénítani az országot, eltorlaszolja az utakat, az a jövőbe vezető utat állja el. Hangsúlyozta: az áldozathozatalok idejét éljük, most kapaszkodunk ki a gödörből, csak a magunk erejéből számíthatunk arra, hogy helyzetünk megváltozik. Ezután arról szólt, hogy jelen van az országban egy olyan barikád is, amelyet egy ,,nagykoalíció,, emelt, mégpedig az MSZMP, az MSZP, valamint az SZDSZ bizonyos rétegei. Lezsák Sándor beszédét a tömeg nagy éljenzéssel fogadta, akárcsak Páska Csabáét, aki a Bajcsy-Zsilinszky Társaság nevében üdvözölte a résztvevőket. A beszédek után a tüntetők a Margit híd felé vették útjukat, hogy a Bem téren folytassák a demonstrációt. Mint mondották: megmutatják, kié a Margit-híd. Ugyanakkor a tömeg vezetői mindenkit kértek arra, semmiféle provokációra ne reagáljanak, a tüntetés valóban legyen békés. (folyt. köv.)
1990. október 28., vasárnap 17:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|