|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP országos választási gyűlése (1. rész)
|
1990. szeptember 26., szerda - Felelős, cselekvő
önkormányzatokra van szükség az Antall-kormány népsanyargató és
romlásba vivő politikájának ellensúlyozására - hangoztatta Thürmer
Gyula pártelnök szerdán, az MSZMP országos választási gyűlésén, a
Vasasszakszervezet zsúfolásig megtelt székházában.
A Munkáspárt elnöke megállapította: a jelenlegi kormány a tavaszi választások alacsony részvételi aránya következtében 2 millió ember akaratából ma az egész ország nevében kormányoz. Az ilyen eredmények elkerülésére különösen fontos, hogy a helyhatósági választásokon minden állampolgár vegyen részt. Az MSZMP levonta a tanulságokat a múlt hibáiból, és megújult - sőt az utóbbi hónapokban megerősödött - pártként új politikájában az embert helyezi előtérbe. Jelöltjeit is arra biztatta, hogy megválasztásuk esetén ezt az ember- és közösségközpontú gondolkodást képviseljék. A párt elsődleges céljai között a további áremelkedések és a tömeges elszegényedés megakadályozása, valamint a bűnözés visszaszorítása áll. Az éhezőkön nem a Máltai szeretetszolgálatnak kell segítenie, hanem azt kell elérni, hogy ne legyenek éhezők. A kormány azonban eléggé el nem ítélhető módon még a szükségkonyhákat is az új rendszer vívmányaként kívánja beállítanii. A most közzétett 3 éves program sem ígér sok jót, hiszen annak nagy része ellentmondásos és megvalósíthatalan. A múlt hibáinak folytonos felhánytorgatása mellett pedig jó lenne már egy kicsit a jövő felé is tekinteni - hangsúlyozta a pártelnök.
Magyarországon egyre növekszik a bűnözés, romlik a közbiztonság. Mindeközben a belügyminiszter - akinek lemondását a Munkáspárt nyilvánosan is kérte - ahelyett, hogy egy politikailag és erkölcsileg is megbecsült rendőrség felállításán fáradozna, saját pártját ajánlgatja a TV-nézők előtt. A látványos, de törvénysértő pisztolygyűjtés helyett is jobban tette volna, ha a szervezett bűnözők fegyvereit szedi össze - folytatta Thürmer Gyula. A kormánykoalíció pártjai amellett, hogy romlásba viszik a gazdaságot, teret engednek az erkölcsi-politikai züllésnek is. A nacionalista, fasiszta és szélsőjobboldali szellemet pedig nem szabadna kiengedni a palackból. A Munkáspárt szerint igen nagy csapás lenne az országra a kisgazdák földprogramjának elfogadása is. Az MSZMP határozottan kiáll amellett, hogy csakis azé legyen a föld, aki azt megműveli. (folyt.köv.)
1990. szeptember 26., szerda 20:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|