|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Ismét Magyarországon az F-1-es mezőny (1. rész)
|
1990. augusztus 7. kedd (MTI) - Ötödik éve nem múlik el augusztus anélkül, hogy ne rendezzenek nagy érdeklődéssel kísért Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki futamot a Hungaroringen. A száguldó cirkusz mezőnye e hét végén látogat Magyarországra, hogy a csapatok, vagyis a márkák és a pilóták az 5. Magyar Nagydíj keretében világbajnoki pontokért küzdjenek.
Ha nem jön közbe semmi, akkor 19 csapat képviseletében 35 versenyző próbál szerencsét. Kilenc pilótának már a péntek reggeli egyórás előselejtezőn apait-anyait bele kell adnia, hiszen közülük csak négyen folytathatják a küzdelmeket. A pénteki és a szombati szabad- és időmérő edzéseken harmincan róhatják majd a köröket a 3968 méter hosszú, 19 kanyarral nehezített pályán, viszont a vasárnapi rajtnál már csak a 26 legjobb versenyző sorakozhat fel a 77 körös megméretéshez.
x x x
A pénteken 8 órakor kezdődő előselejtezőn a következőknek kell részt venniük az előselejtezőn: Olivier Grouillard (francia, Osella), Gabriele Tarquini (olasz, AGS), Yannick Dalmas (francia, AGS), Nicola Larini (olasz, Ligier), Philippe Alliot (francia, Ligier), Bertrand Gachot (belga, Coloni), Roberto Moreno (brazil, EuroBrun), Claudio Langes (olasz, EuroBrun) és Bruno Giacomelli (olasz, Life Racing). Közülük talán Larini és Alliot, valamint Grouillard és Dalmas a legesélyesebb a továbbjutásra.
x x x
Az eddig megrendezett kilenc vb-futam során a pilóták közül 16-an, a csapatok közül tízen iratkoztak fel a pontszerzők közé: előbbieknél 48 ponttal a brazil Ayrton Senna, utóbbiaknál 77-tel a McLaren az éllovas.
x x x
Ebben az esztendőben még csak három versenyző tudott futamot nyerni: Senna és a francia Alain Prost 4-4 alkalommal diadalmaskodott, míg az olasz Riccardo Patresét egy ízben intették le elsőként. Ami pedig a magyarországi futamokat illeti: az első három évben brazil győzelem született Nelson Piquet két- és Ayrton Senna egy bravúros száguldása révén, míg legutóbb a brit Nigel Mansell végzett az első helyen. x x x (folyt.köv.)
1990. augusztus 7., kedd 12:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|