|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (4. rész)
|
1990. július 28. szombat
Hockenheim: ----------- Az idei Forma-1-es autós gyorsasági vb kilencedik állomásán, Hockenheimben, vasárnap a két évvel ezelőtti világbajnok brazil Ayrton Senna rajtolhat az első kockából az NSZK Nagydíjért. A szombati időméréses edzésre már ki sem kellett állnia a dél-amerikainak, pénteki tréningidejét még megközelíteni se tudták a többiek. Vele együtt, ugyancsak az első sorból startolhat ,,istállótársa,,, a szintén a McLaren Honda színeiben versenyző Gerhard Berger, és ,,szimmetrikus,, a folytatás is: Sennáék mögött két ferraris, majd két Williams-Renault-pilóta következik.
A vasárnapi rajtsorrend:
1. sor: Ayrton Senna (brazil, McLaren Honda) Gerhard Berger (osztrák, McLaren Honda) 2. sor: Alain Prost (francia, Ferrari) Nigel Mansell (brit, Ferrari) 3. sor: Riccardo Patrese (olasz, Williams-Renault) Thierry Boutsen (belga, Williams-Renault) (dpa)
x x x
Melbourne: ---------- A brit Dennis Andries visszaszerezte világbajnoki címét a WBC félnehézsúlyú kategóriájában. A szigetországi profi ökölvívó a hazai szorítóban kötelek közé lépő 25 éves ausztrál Jeff Hardingot knockoutolta a 12 menetesre tervezett összecsapás 7. menetében. Andries, aki 11 évvel öregebb a címétől most megfosztott Hardingnál, győzelmével revansot vett, hiszen tavaly nyáron éppen az ausztrál detronizálta őt. A brit bokszoló most harmadszor lett a súlycsoport világbajnoka, és hivatásos mérlegén két döntetlen és nyolc vereség mellett 37 győzelem, közte 23 K.O. szerepel. (UPI)
x x x
Scheibbs: --------- Az ausztriai nemzetközi férfi tenisztornán (az összdíjazás 44 ezer schilling) Köves Gábor sikerrel jutott túl a második fordulón. A harmadik helyen kiemelt magyar játékos két szettben, 6:2, 6:0 arányban nyert az osztrák Gerald Ruttensteiner ellen. (APA) x x x (folyt.köv.)
1990. július 28., szombat 17:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|