|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése - második nap (7. rész)
|
A program tárgyalása után a küldöttek a késő esti órákban a választásokkal kapcsolatos politikai vitával folytatták a munkát. Az egymásnak meglehetősen ellentmondó véleményeket is megfogalmazó polémiában a legtöbben a köztársaságielnök-választással kapcsolatban fejtették ki véleményüket. A felszólalók egyetértettek abban, hogy a köztársasági elnöknek - bárki legyen is az - a nemzet egészét kell képviselnie, felül kell emelkednie a pártérdekeken. Volt aki e gondolat alapján azt indítványozta, hogy az MDF olyan jelöltet támogasson, aki egyik párt irányában sem elkötelezett. Volt aki azt szorgalmazta, hogy az MDF egyáltalán ne állítson köztársaságielnök- -jelöltet, mert egy esetleges vereség a választási harcokban nagy presztizsveszteséget okozna a szervezetnek. Az MDF-nek egyébként sincs szüksége arra, hogy egy kényszerű versengésben ,,karakán ellenzékiségét,, bizonygassa. Az ország józan, megfontolt döntéseket vár, nem kardcsörtető versengést. Az is elhangzott, hogy a versenyre készülő pártok, szervezetek - így az MDF is - túlságosan is önmagukra koncentrálnak, belső ügyeikkel vannak elfoglalva, nem figyelnek egymásra, az országban végbemenő nagy jelentőségű változásokra. Így történhetett, hogy nem kapott jelentőségének megfelelő figyelmet az a világtörténelmi jelentőségű fordulat, amelyben a Magyar Szocialista Párt lépett az MSZMP örökébe. Mindent összevetve a küldöttek többsége az önálló jelöltállítás mellett voksolt, mivel az MDF-nek, mint a magyar demokratizálódási folyamat egyik meghatározó tényezőjének saját soraiból állított politikusssal kell biztosítania a békés, demokratikus átmenetet, a demokratikus folyamatok kiteljesítését. A küldöttek Für Lajost olyan személyiségként értékelték, aki felkészültségénél a demokrácia iránti elkötelezettségénél fogva a siker reményében állhat sorompóba a köztársasági elnöki székért folytatott küzdelemben. Ehhez azonban - hangzott el a tanácskozáson - fontos előfeltétel, hogy a tömegkommunikáció egyenlő esélyeket biztosítson a versenyben indulók számára. A vitában számos bírálatot kapott a Szabad Demokraták Szövetségének aláírásgyűjtő akciója, amely - több felszólaló megfogalmazása szerint - a Nemzeti Kerekasztal mellett kimunkált - megállapodások teljesítését is veszélyeztette. (folyt.köv.)
1989. október 21., szombat 21:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|