|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
- A Beszélő legújabb száma - 5. folyt.
|
De a pallón haladók legkisebb viszálykodása a palló borulását is jelentheti. És akkor csak abban bízhatunk, hogy olcsó lesz a vodka, és lesz bőven. A Kárpát-medence pedig egy alacsonyrendű emberfaj rezervátuma lesz. Hát itt tartunk most. Szabad acsarkodni és vicsorogni, fegyver és kötél után kapkodni, vagy az egyetlen lehetséges utat választani: hagyni a népet szabadon választani. - A Szabad Demokraták Szövetsége az aláírása a Miért akar rendszerváltást az SZDSZ? című írásnak. - Mert a szocializmus világméretű válsága bebizonyította, hogy a rendszer életképtelen, és ennek oka magából a rendszer lényegéből fakad. Ennélfogva minden kísérlet, mely a szocializmus megreformálását célozza önbecsapás, és újabb, az eddigieknél is nagyobb katasztrófa veszélyét jelenti. Azért, mert bebizonyosodott: a világ értelmesen berendezkedett felének gazdasági-társadalmi fölénye a szocialista országokkal szemben lassan átívelhetetlen szakadékká alakult. Mert beigazolódott, hogy ideológiából nem lehet működőképes gazdaságot és civilizált emberi élethez méltó társadalmat létrehozni. A vallásokat nem lehet társadalmi-politikai rendszerként működtetni. A vallásos meggyőződés helye az emberi tudat, gyakorlásának színhelye pedig a vallás temploma. Vonatkozik ez a kommunista vallásra is. Azért, mert a demokrácia és a diktatúra egymást kizáró fogalmak, és a kettő között nincs harmadik út. Minden ideológia, ha társadalmi rendszerként értelmezik, egyeduralomra tör, és ez még eddig a világon mindenütt diktatúrát eredményezett. Ezért is utasítjuk el a reformszocializmus gondolatát. (folyt.)
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|