|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Kiprichék kerülőúton érkeztek... (3. rész)
|
A szigetországi szurkolók vajmi kevés reményt fűznek Ulster válogatottjának továbbjutásához. Jelzi ezt az is, hogy mind az embereket, mind a tömegtájékoztatási eszközöket jobban érdekli a szintén szerdai Svédország - Anglia vb-selejtező, valamint a sziget- országnak ebben a tartományában immár megszokott lövöldözések. Ezúttal a Belfasthoz közeli Twinsbrookban volt egy kisebb összetűzés, de szerencsére halálos áldozat nélkül. Az északír fővárosban uralkodó hangulatról egyébként a látogató inkább csak a külsőségekből következtethet, több jelenség utal politikai és vallási feszültségekre, ilyen például az állandó ellenőrzés a belvárosban, valamint azok a falfeliratok, amelyek a belső csatározásokról árulkodnak. Ezen ,,műalkotások,, egy része a nacionalista Shin Fei szervezetet, vagy a szélsőséges terrorista IRA-t, másfelől az angol királynőt éltetik. Az ismétlődő baljós hírek ellenére a magyar csapatnak nincs mitől tartania, hiszen ezeket a feszültségeket a helyi emberek nem viszik magukkal a futballstadionokba. A teljes nyugalom érdekében mindenesetre David Bowen, az északír szövetség főtitkára figyelmeztette a nézőket a megszigorított FIFA előírásokra. Felhívásában leszögezte, hogy amennyiben a mérkőzés alatt bárki megkísérelne beszaladni a pályára, az illetőt azonnal őrizetbe veszik. Tehát a Windsor Park közönségétől aligha kell tartaniuk Détáriéknak - a rendezők egyébként fél házra sem számítanak -, annál veszélyesebb lehet viszont Disztl Péter kapujára a Norman Whiteside által irányított csatársor. ... x x x Bingham megkísérli a lehetetlent -------------------------------- A kívülálló joggal gondolhatná, hogy az északír szakvezető már teljesen lemondott a továbbjutásról, hiszen csapatának eddigi eredményei, helyezése alapján alig maradt némi esélyük a jövő évi olaszországi utazásra. Billy Bingham, a zöldmezesek szövetségi kapitánya a várakozásokkal ellentétben korántsem kelti elkeseredett vagy reményvesztett ember benyomását. Sőt, udvariasan, nevetve utasította vissza az MTI munkatársának az északír válogatott kilátásairól hangoztatott véleményét... (folyt.köv.)
1989. szeptember 5., kedd 16:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|