|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
- Visszatelepülők Magyarországra - 5. folyt.
|
Feltehetően most már egy másik ember személyi igazolványában is szerepel ez a cím, tehát kettőnknek van ugyanaz az állandó bejelentett lakása. Megkérdeztem tőle egy meglehetősen ellenséges beszélgetés után, hogy akkor most hivatalosan mondja meg nekem, én hol lakjak. Költözzem be az ő szobájába, vagy pedig törjek be a korábbi lakásomba, minthogy magánlaksértést nem követhetek el. Annál kevésbé, mert én nem is kaptam határozatot arról, hogy elvették a lakást. Ő azt mondta, hogy egyiket sem tanácsolja, de semmilyen tanácsot nem tud adni, és nem is akart adni. Én úgy gondolom, hogy ezekben a kirívó esetekben, amikor a legutolsó hónapokban vettek el egy lakást, tehát akkor, amikor már a disszidens fogalma állítólag megszűnt, ezek esetében vagy a korábbi lakás visszaadása, vagy egy másik lakással való kárpótlás lenne elvárható, különösen amikor a hatóságok azt mondják, hogy semmilyen hátrány őket nem éri visszatérésükkor. - Köszönöm a beszélgetést Krassó Györgynek. Szeretném hozzátenni, hogy az interjút még azelőtt készítettem, mielőtt megjelentek volna a hazatért egykori menekültek megbüntetéséről szóló hírek. Ennek ismeretében már korántsem olyan rózsás a helyzet. Úgy látszik, a magyar hatóságok számára kétféle törvényesség létezik: egy a nyilvánosság, egy pedig a felettes szervek felé. +++
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|