|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP országos pártvezetőségének sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Szerinte a pártegység létrehozását nemcsak a párttagok, hanem az ország közvéleménye is várta. Bejelentette, hogy a közeljövőben a párt elindítja a Szociáldemokrata Népszavát. Gelencsér Béla, a választmány tagja a párt vidéki szervezéséről szólt, rámutatva, hogy sok esetben anyagi gondok hátráltatják e munkát. Szilágyi Gábor hozzátette, hogy nyilván egyszerűbb lett volna autokratikus módon hozzálátni a párt szervezéséhez, ám korántsem biztos, hogy hosszú távon az ilyesfajta fellépés tömegtámogatásra lelt volna. A sajtó képviselőit egyebek között az foglalkoztatta, hogy a pártegység meghirdetése mennyire tekinthető végleges konszenzusnak. A kérdés, mint utóbb kiderült, jogos volt, hiszen az egyik jelenlévő párttag felszólalásában még mindig ,,a mi részünkről, a ti részetekről,, kezdetű mondatokban fogalmazott. Dr. Petrasovits Anna válaszában azt emelte ki, hogy a különféle platformok egyidejű jelenléte az MSZDP-ben történelmi hagyomány. Az alapkérdésekben kell együttesen cselekedni, azokban kell akcióegységre törekedni. Bizonyos kérdésekben természetesen eltérhetnek a vélemények, ebből azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A pártvezetőség tagjai egy további kérdésre válaszolva úgy nyilatkoztak: a párt nem veszített jelentőségéből azzal, hogy nem indult a legutóbbi időközi választáson. Szóltak arról, hogy a közeljövőben Zala megyében kívánnak képviselőjelöltet állítani. Fischer György vezetőségi tag ugyanakkor kifogásolta, hogy a Magyar Demokrata Fórum kecskeméti és szegedi győzelmét saját sikerének könyvelte el, holott az MDF jelöltek az egységes ellenzéki fellépésnek köszönhetik megválasztásukat. Aggasztónak nevezte, hogy az MDF Elnökségének egyes tagjai kisajátítják a szavazás eredményét, s ez az MSZDP-t megfontolásra kell hogy késztesse. Elhangzott az is, hogy az MSZDP modern nyugat-európai párttá szeretne válni, kis lépésekkel halad a piacgazdaság felé, nemcsak békés, hanem megrázkódtatás nélküli átmenetet óhajt. Továbbra is elsősorban a szakképzett munkásságra, a kis- és középvállalkozókra, a progresszió iránt elkötelezett hívőkre, a liberálisan gondolkodókra, az értelmiségre számít. Leszögezték: a Szociáldemokrata Pártnak együtt kell haladnia azokkal a reformkörökbeli MSZMP tagokkal, akik szintén a demokratikus átalakítás szükségességét hirdetik. Az MSZDP együtt akar működni a progresszív liberálisokkal is, akikkel együtt egy későbbi politikai koalíciójuk hozzájárulhat egy esetleges jobboldali vagy szélsőbalos térnyerés megakadályozásához. valósággá válhasson. (MTI)
1989. augusztus 8., kedd 16:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|