|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Megyei érdekegyeztető fórum Szolnokon
|
1989. július 22., szombat - A nemzeti kerekasztal mintájára megyei érdekegyeztető fórum alakult Szolnokon a Hazafias Népfront kezdeményezésére. Az alakuló ülésen a megyében működő pártok, politikai szervezetek képviselői - a FIDESZ kivételével - tettek szándéknyilatkozatot és közölték eltökélt szándékukat a nyílt politizálásra, az érdekek egyeztetésére, az eltérő nézetek tárgyalások útján való megvitatására, s közös munkálkodásra az ország sorsának jobbra fordításáért.
A jelenlévő tizenkét párt, politikai szervezet képviselői közül az MDF tagjai szóltak a szervezet infrastruktúrális gondjairól, kiszolgáltatottságáról. Mint hangsúlyozták, az MSZMP birtokában lévő épületekből, ingatlanokból az új pártok, szervezetek is részt kérnek. A közeljövő céljairól szólva kiemelték a népképviselet és a nyilvánosság erősítésének a szükségességét. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt küldötte kifejtette: fő törekvésünk az értékteremtő kisgazdaság felújítása és annak érdekképviselete, hatékony működésének az előmozdítása. A Münnich Ferenc társaság megyei képviselője szerint támogatják a többszektorságú piacgazdaságot, a politikai reformot, ugyanakkor a rend, a fegyelem, a biztonság fenntartásának hívei, s ebben hajlandók mindenkivel együttműködni. Az MSZMP képviselője hangsúlyozta: a megyei pártbizottság készséggel hajlandó az együttműködésre, a problémák közös megvitatására más pártokkal, szervezetekkel, nem zárkózik el a helyiségproblémáik megvitatásától, a megoldást igyekszik elősegíteni. Az MSZDP delegátusa a párttagság nevében indítványozta munkabizottságok létrehozását, továbbá technikai, szervezeti gondjaik megoldására közös tárgyalást az MSZMP-vel. A megyei tanács küldötte arról nyilatkozott, hogy állami ingatlanok átadásával igyekeznek az új pártok működési feltételeinek megteremtését elősegíteni. Az egyházak képviselője kinyilatkoztatta: a Hazafias Népfront égisze alatt kívánnak tevékenykedni. A lelkipásztorok azon munkálkodnak, hogy a hívők önzetlen hitből fakadó együttműködését megnyerjék az ország megújítására. Az alakuló ülésen döntés született arról, hogy a megyei érdekegyeztető fórum legközelebb szeptemberben ül össze, amikor a politikai nyilvánosság kérdéseit tűzik napirendre. (MTI)
1989. július 22., szombat 13:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|