|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Részvéttáviratok
|
1989. július 14., péntek - Kádár János temetésének napján is többszáz részvéttávirat érkezett külföldről és belföldről egyaránt az MSZMP Központi Bizottságához.
Részvétét nyilvánította Elli Izeboud, a Holland Kommunista Párt elnöke; Veress Gábor, az Ukrajnai Kommunista Párt beregszászi járási bizottságának első titkára; Oliver Tambo, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) elnöke (Dar es Salaam); Abdou Diouf, Szenegál köztársasági elnöke; Robert Mugabe, a Zimbabwei Köztársaság elnöke; Karolosz Papuliasz, görög külügyminiszter; Háfez Asszad, a Szíriai Baath Párt főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke; Franz Vranitzky , az Osztrák Szocialista Párt elnöke. Az MSZMP megyei, városi, kerületi és községi bizottságai 79, lakó- és munkahelyi alapszervezetei, bizottságai 268, a különböző intézmények, állami szervezetek, szövetségek, vállalatok 70, magánszemélyek pedig 90 táviratot küldtek, kifejezve részvétüket és tiszteletüket az elhunyt politikus iránt. (MTI)
1989. július 14., péntek 21:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|