 |
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
 |
Végső búcsú Kádár Jánostól - Straub F. Brunó búcsúbeszéde (1. rész)
|
1989. július 14., péntek
A Szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk Straub F. Brunónak a
Mező Imre úti temetőben elmondott beszédét. Keretet később adunk.
x x x
Tisztelt Gyászolók, Családtagok
Államférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar politikusától,
századunk nagy magyar politikusától, történelmünk különös sorsú,
tragikus hősétől, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy
azután teremteni, alkotni tudjon, és akinek végnapjai shakespeare-i
sorokat juttatnak eszembe:
,,A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.,,
Nem a túlélők kíméletlensége idézteti velem ezeket a szavakat,
hanem a megrendültség és a tapasztalat. A megrendültség, mert egy
magányos és nagy fa dőlt ki mellőlünk, aki már sejtjeiben érezte
kikerülhetetlen pusztulását. És a tapasztalat szól belőlem, mert a
közeljövő mindig átlép az elődökön, olykor érzelmekkel telítetten,
olykor közönyösen, sőt cinikusan, de nagyon gyakran mindenképpen
igazságtalanul.
Ha Kádár János még közöttünk volna, a maga fanyar
bölcsességével, népi ihletésű józanságával bizonyára ugyanezt
mondaná. Talán hunyorítana is hozzá, tudván, hogy a halál épp oly
kikerülhetetlen, mint az utókor önigazoló ítélkezése azok fölött,
akik a legnehezebb időkben mertek szerepet vállani a történelemben.
És Ő azok közül való volt.
Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként
élt meg, immár végérvényesen Kádár-korszakként őrzi meg a históriai
emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Ez
ellen már hiába tiltakozna szikár puritánizmusa, a személyiség
kultuszát következetesen elutasító erkölcsi és politikai
érzékenysége. De hát ki tudta volna nála jobban, hogy a személyes
szándéknak mindig meg kell hajolnia az élet valóságai előtt?
Hiszen
sokszor meghajolt Ő is, mert meg kellett hajolnia. Nem önmagáért,
hanem a vállalt szolgálatért. Mert Kádár János szolgált. Előbb talán
csak egy osztályt és egy pártot, majd a magyarság millióit,
bennünket, a nemzet párton kívüli többségét is. (folyt.köv.)
1989. július 14., péntek 19:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|