|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Végső búcsú Kádár Jánostól - Nyers Rezső búcsúbeszéde (4. rész)
|
S a nemzeti vetélkedés? Kádár azt válaszolja: ,,Megtesszük, amit lehet.,, Azután nyomatékkal: ,,S ahogy lehet.,, Rákosiék korában a kötelező vezéri szó így hangzott: ,,nekünk mindent lehet; minden úgy lesz, ahogy mi akarjuk.,, S az a mi - ki volt? Egy isten ködkép egy csupa köd Sínai-hegyen. Kádáréknál a közhangulat: a földön járnak, ahogy lehet. Ezek Illyés akkori keresetlen szavai. Jól tudjuk, hogy az új létrehozása együtt jár a régi, az elavult lebontásával. És a régiben sok a tabuként tisztelt, a megváltoztathatatlan dogmának hitt. Sokat kell megszüntetni ahhoz, hogy sok újat teremthessünk. A sokféleség elismerése nem gátja, inkább garanciája annak, hogy az új jó lesz. Kádár János a párbeszéd híveként igyekezett megnyerni a társadalom különböző rétegeit. Az állam és az egyház közötti viszony rendezése vagy a művészeti alkotószabadság hatvanas évekbeli ívelése igazolta: mindenkinek van helye ebben a hazában, s mindenki alkotó energiájára szükség van a jövő társadalmának építésében. Most amikor meghalt, a hivatalokban, a külképviseleteinken képeket kerestünk róla. Nem találtunk. Kádár János irtózott személyisége előtérbe tolásától, mindvégig szerény, egyszerű ember maradt. Ilyennek tisztelte, ezért is tisztelte az ország. 1986 nyarán a külföldi sajtó kérdésére ezt válaszolta: ,,Engem soha sem érdekelt a rang, bizonyos értelemben a népszerűség sem. Véleményem szerint bárki, aki azt gondolja, hogy történelmet csinál, ostoba ember. Mindenkinek el kell végeznie a saját feladatát. Ha ez a történelem része lesz, hát legyen.,, Kádár Jánosban a hazai és a nemzetközi közvélemény azt a politikust tisztelte, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a helsinki folyamat elindításában és következetes képviseletében, a kelet-nyugati párbeszéd kibontakoztatásában. Értékes, gyümölcsöző kapcsolatokat épített Magyarország számára a hazánktól keletre és nyugatra, északra és délre fekvő földi tájakon, ezt nem lehet eléggé nagyra értékelni. A magyar kommunisták úgy emlékeznek Kádár Jánosra, mint aki a nemzeti megbékélés érdekében mindig kész volt a megegyezésre. Nem feledkeznek meg a hatvanas, hetvenes évek Magyarországáról, amikor hazánkat - lehetőségeinkkel és korlátainkkal együtt is - a megújulás előfutáraként tartotta számon a nemzetközi és a honi közvélemény. Küzdelmes élete számunkra intelem is egyben: ismernünk kell történelmünket és tisztelnünk kell értékeinket, mert enélkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket. (folyt.köv.)
1989. július 14., péntek 18:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|