|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre tájékoztatója a Magyarok Világszövetségének elnökségi ülésén
|
1989. április 21., péntek - Ma nincs szükség politikai emigrációra Magyarországon - jelentette ki többek között Pozsgay Imre államminiszter a Magyarok Világszövetségének rendkívüli elnökségi ülésén, amelyen a külföldön élő magyarokkal kapcsolatos emigrációs politikát érintő kérdésekről tartott tájékoztatót, ismertetve a kormány, az ország politikai vezetése elképzeléseit. Véleménye szerint a jövőben a világban élő magyarokat magatartásuk és szerepük szerint kell megítélni. Ez is hozzájárul a nemzeti megbékélés elindításához. A kormány olyan új helyzetet akar teremteni, amelyben a mai Magyarországhoz való viszony rendezésében nem akadály a korábbi történelmi előzmény. Ez olyan állásfoglalást is kíván a külföldön élő magyaroktól csakúgy, mint a hazánkban élő nemzetiségektől, amely alapján maguk döntik el hovatartozásukat. Pozsgay Imre rámutatott: az új sajtótörvény elfogadása után zavartalan nyilvánosságot kell teremteni hazánkban a világban élő magyarság számára. Enélkül csorba, féloldalas gesztus, amit a magyar kormány a külföldi masgyarsággal kapcsolatban tesz. Az államminiszter felhívta a figyelmet arra a nem kívánatos jelenségre is, hogy munkavállalás és a költözködés lehetőségének megteremtésével az ifjúság legdinamikusbb része él majd emberi jogaival és elhagyja a hazát, másutt látva garanciát boldogulására. A kormány azonban nem óhajt hatalmi eszközöket latba vetni ennek megakadályozására. (MTI)
1989. április 21., péntek 12:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|