|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Útkeresés és csillaghullás ... (2.rész)
|
Tulajdonképpen e lemondás-sorozathoz tartozik Fred Sinowatz volt pártelnök-kancellárnak a politikai életből való teljes visszavonulása is. Ő még 1986-ban leköszönt három évig viselt kormányfői tisztségéről, tavaly májusban átengedte az SPÖ-elnöki székét kancellár-utódjának, Franz Vranitzkynak, majd ősszel visszaadta parlamenti mandátumát is. Mindez nagymértékben annak következménye volt, hogy korábban, az osztrák elnökválasztási kampány idején SPÖ-aktivisták szűkebb körében heves támadást intézett Kurt Waldheim jelenlegi államfő ellen, annak ,,barnainges múltja,, miatt. Később azonban kijelentéseinek tényét egy általa indított sajtóperben letagadta, s emiatt - hamis tanúvallomásért - azóta is büntetőbírósági eljárás fenyegeti. A minden más tekintetben fedhetetlen életű politikus, aki a néppárti elnökjelölt, Waldheim elleni kirohanással pártjának akart hasznára lenni, végülis azzal tehetett az SPÖ-nek még egy szolgálatot, hogy önként letűnt a politikai élet színpadáról. A felsorolt kényszerű lelépések, drámai bukások - közvetlen motívumaik és körülményeik különbözősége ellenére - végső soron összefüggnek az SPÖ-ben zajló korszak- és nemzedékváltással, amely mögött a párt útkereső, reform-célú törekvései húzódnak meg. Az Osztrák Szocialista Párt, a százéves osztrák szociáldemokrata mozgalom mai szervezete a második világháború után nagy érdemeket szerzett az ország demokratikus rendjének kialakításában, folyamatos gazdasági és társadalmi fejlődésében. Öt év megszakítással mindvégig részt vett a kormányzásban, 1971-től pedig 13 éven át egymaga volt kormányon, s akkor különösen sokat tett a szociális vívmányok gyarapításáért. Ám a Bruno Kreisky pártvezető és kancellár nevéhez fűződő időszakban a gazdasági növekedés nem tartott kellően lépést az állam jóléti kiadásainak emelkedésével, az SPÖ által ,,dédelgetett,, állami ipari szektor mindinkább veszteségessé vált, sok drága ,,presztizs,,-beruházást hajtottak végre, szaporodott a költségvetési deficit és az államadósság. Időközben sokat változott a párt társadalmi környezete is: csökkent az SPÖ hagyományos tömegbázisának számító gyári, fizikai munkásság részaránya, nőtt a szolgáltatásban dolgozók és az alkalmazotti rétegek hányada, s az egykori munkásosztály jelentős részének életvitele, gondolkodásmódja az anyagi viszonyok javulása folytán polgári jellegűvé vált. Mindezekre a párt befolyását, szavazótáborát apasztó problémákra az SPÖ régi vezetőgárdája nem reagált kellő időben vagy mértékben. (folyt.)
1989. február 10., péntek 14:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|