|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
ÁISH-FIDESZ megbeszélés
|
1989. február 3., péntek - Az Állami Ifjúsági és Sporthivatalban pénteken a FIDESZ képviselői és az ÁISH munkatársai megbeszélést folytattak az ifjúságot érintő legfontosabb kérdések lehetséges közös megoldásairól.
Az ÁISH egy új ifjúságpolitikai koncepciót dolgoz ki, amelyet mielőtt a Minisztertanács elé kerülne, szeretnék, ha a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa is véleményezne - mondotta Králikné Cser Erzsébet, az ÁISH elnökhelyettese. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy létre kellene hozni egy ifjúsági tanácsot, amelyben szavazati joggal minden alternatív szervezet részt vehetne, s amely az anyagi támogatások elosztásáról döntene. A társadalmi szervezeteknek nyújtott költségvetési támogatás belső arányait leghamarabb 1990-től lehet megváltoztatni, ezért akkorra kellene ezt az ifjúsági tanácsot kialakítani, amely az Országgyűlésnek alárendelve működne. A Központi Ifjúsági Alap elosztásába jelenleg csak a KISZ-nek és az Úttörőszövetségnek van beleszólási joga, még a MISZOT-nak sincs. A tárgyaló partnerek hangsúlyozták, hogy a MISZOT nem integráló szerv, hanem egy olyan fórum, ahol lehetőség kínálkozik a különböző ifjúsági szervezetek felvetéseinek, ötleteinek és javaslatainak megvitatására. A FIDESZ képviselői és az ÁISH munkatársai egyetértettek abban, hogy a kormányzati ifjúsági feladatokat ne hárítsák át másra, azokat a kormányzatnak kell megoldania. Az ifjúsági szervezet képviselői kívánatosnak tartották, hogy a leendő budapesti ifjúsági rádió valóban a fiataloké legyen, és ne csak egy szervezeté; például a leendő Ifjúsági Tanácson keresztül kaphatná az anyagi támogatást is. Králikné Cser Erzsébet elmondotta, hogy az ÁISH tervezi az ifjúsági jogi biztos intézményének bevezetését. Ezt a FIDESZ is támogatná. A jogi biztos többek között felhívná a figyelmet az ifjúság jogaira nagyobb horderejű kérdésekben, jogsérelem esetén hivatalokban, bíróságok előtt ő járna el - s mindez a nyilvánosság előtt zajlana. Az együttes fellépés lehetőségeit kutató munkamegbeszélés során Deutsch Tamás és Langmár Ferenc, a FIDESZ választmányi tagjai elmondották, hogy szervezetük nem megy a VIT-re, sőt erre kéri a MISZOT-on belüli többi szervezetet is. Így a VIT-re tervezett költségeket más ifjúságpolitikai célokra lehetne fordítani. (MTI)
1989. február 3., péntek 17:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|